A Pünkösd spirituális jelentése

Benső szabadság, megújulás, bölcsesség,
a Pünkösd spirituális jelentése

Gondolkodtál már azon, hogy mit jelent a Pünkösd?


A katolicizmusban a Pünkösd a húsvét utáni 50. nap. Ekkor teljesedik ki a húsvét, egyfajta katarzist teremtve. A Biblia szerint Jézus lelke ekkor szállt le az égből Szentlélek formájában és óriási szélvihar kíséretében kiáradt az apostolokra, és megszentelte őket. A próféták ekkor kapták meg az isteni igazságot, amivel ezután képesek voltak minden embernek elmondani, mi is történt valójában Krisztussal.

A hétköznapjainkra vetítve a húsvéti böjtidőszak a testi megújulást, míg a pünkösdi időszak a lelki feltöltődést és szabadságot szolgálja. A természet mindig tudja a dolgát, és a körforgása, az évszakok váltakozása az embert ösztönzi a testi-lelki megújulásra.

A benső szabadság kiteljesedése

Ezt az ünnepet úgy is értelmezhetjük, mint az ember szellemi szabadságának, kiteljesedésének, tudatosságra való törekvésének szimbólumát.

Pünkösd a tanítványoknak eszközt és benső szabadságot adott azáltal, hogy a tudás eszközével még inkább közel kerültek Istenhez. Mindez nem az elmélet, hanem készség, tapasztalás szintjén történt. Életük (elméjük, szívük, céljuk) kiteljesedett, megszentelődött.

Egy olyan szellemi ajándékot kaptak, mely által a hit és a tudás szabadon mozoghatott és dolgozhatott. A hit teremtő állapotát kapták meg, mely nekünk is rendelkezésünkre áll.

Épp úgy, ahogy a természetben az elültetett mag is növekszik, bennünk is létrejönnek növekedési folyamatok, melyek a fizikai világban kiteljesedhetnek.
A pünkösd arra hívja fel a figyelmünket, hogy engedjük át magunkat a szelleminek, emelkedjünk felül, hagyjuk magunk mögött azt, ami nem fontos, hozzuk felszínre a bennünk lakozó erőt, és tegyük termővé. Nem véletlen, hogy az ünnep jelképe a fehér galamb, ami a szabadságot testesíti meg.

Foglalkozzunk a koronacsakránkkal

Ha az energiák, csakrák szempontjából vizsgáljuk a Pünkösdöt, akkor minden bizonnyal a korona csakra az, amellyel az ünnep jelentése leginkább összhangba hozható. A koronacsakra ugyanis a legmagasabb tudati szintet szimbolizálja. A csakrarendszer hetedik síkja, ami teljes felszabadultság, az abszolút szabadság tudatának az állapota. Védikus felfogás szerint a homlokcsakra a lélek lakhelye, onnan származik az intuíció, és ő felel a meditatív képességekért.
Ha szeretnénk elérni a legmagasabb benső szabadságot, egységet az univerzummal, magasabb spirituális szinte lépni, akkor dolgozzunk koronacsakránk blokkolt állapotának feloldásán.
Ez történhet meditációval, jógával, kristályokkal, de szívből ajánljuk lila Mythos koronacsakra poharunkat. A korona csakra optimális rezgésére az általunk elfogyasztott vízzel is ráhangolódhatunk.

Végül hadd osszak meg egy gondolatot Boldizsár Ildikótól, a lelki-szellemi megújulásról:

„Évekig dolgoztam állami gondozásban lévő gyerekekkel. A legnehezebb mindig az volt, amikor a sorsukról faggattak. Azt kérdezték, miért kerültek ők ilyen helyzetbe? Büntetésből? Mit követtek el? Miért születtek meg, ha így kell élniük?

Egyetlen válaszomat fogadták csak el: amikor azt mondtam nekik, hogy az ember háromszor születhet meg az élete során. Az elsőt – a testi születést, bizonyos értelemben – nem választhatja. De van lelki és szellemi születés is, ez pedig mindig rajtunk múlik.

Belekapaszkodtak ebbe a mondatba. Vigasz, remény és jövőkép volt benne a számukra. A megújulás lehetősége. Pont az, ami a pünkösd lényege. Gondoljatok erre is a hétvégén.”  – Boldizsár Ildikó

A csakrapoharat itt találod webáruházunkban:
https://www.hazhozkuldo.hu/natures-design-termekek-127/poharak-80/mythos-csakra-poharak-96/mythos-korona-csakra-pohar-bolcsesseg-624

A szellemi megújulás témakörében két kedvenc könyvemet is szeretném ajánlani:

https://www.hazhozkuldo.hu/natures-design-termekek-127/konyvek-114/lelki-egeszseg-146/eckhart-tolle-eckhart-tolle-954

https://www.hazhozkuldo.hu/natures-design-termekek-127/konyvek-114/lelki-egeszseg-146/dr-domjan-laszlo-kincseim-913

Similar Posts