Az aranymetszés a természetben számos helyen megjelenik
Az aranymetszés alapja a phi (fi) számban rejlik. A phi-t a legszebb számnak tekintik a világegyetemben. A phi szám a Fibonacci-sorozatból vezethető le.
Ez a haladvány arról híres, hogy az egymást követő számok összege megegyezik az utánuk jövővel, és arról is, hogy az egymás melletti számok hányadosának az az elképesztő sajátossága, hogy mindig 1,618-at tesz ki (1996-ban tízmillió számjegyig adták meg az értékét, és a számjegyek sorozatai soha nem ismétlődtek).
A phi szám látszólag misztikus matematikai eredete dacára, a phi legészbontóbb tulajdonsága mégis az, hogy a legelemibb építőkő szerepét játssza a természetben. A növények, az állatok, de még az emberi lények térbeli sajátosságai is kísérteties pontossággal mutatják a phi az 1-hez arányt.
A phi mindenütt jelen van a természetben, ami nem lehet véletlen, ezért tekintették az ókoriak a phi-t a világegyetem teremtője által megszabott számnak.
A legismertebb természeti példák egyike a napraforgó, melynek magjai Fibonacci spirálba rendeződnek!
A svájci Nature’s Design termékeket is az aranymetszés arányai alapján tervezték meg. Az így létrejött hullámforma rezgésének hatására a víz kristályszerkezete rendeződik, strukturált víz jön létre. A vízben végbemenő pozitív változás laborvizsgálatokkal igazolható.
Van egy szó, amely varázslatos erővel bír. Ez a szó a: KÖSZÖNÖM. Ez a szó és a hozzá tartozó hála érzése képes mindent jó irányba fordítani. Csodálatos ajándék ez nekünk, használjuk hát bátran!
Dr. Masaru Emoto japán tudós a kutatásai során több mint 10.000, a világ különböző helyeiről származó vízminta kristályszerkezetét örökítette meg, oly módon, hogy a vízmintákat lefagyasztotta és egy speciális módszerrel lefényképezte azokat.
Dr. Emoto a kísérletek során rájött, hogy a víz a vizuális ingerekre is reagál. Papírlapokra különböző szavakat írtak, majd a papírt ráragasztották egy pohár vízre, úgy hogy az írás befelé nézzen.
Pozitív szavak hatására gyönyörű, teljes, hatszögletű kristályok alakultak ki. Negatív értelmű kifejezésekkor nem képződtek kristályok, vagy csak sötét, zavaros és töredezett formájúak.
Íme a “KÖSZÖNÖM” szó hatására kialakult vízkristály képe 6 különböző nyelven – a képek magukért beszélnek!
ISMERD MEG a Nature’s Design Thank you (magyarul KÖSZÖNÖM) TERMÉKCSALÁDJÁT!
Az első 100%-ban környezetbarát palack-kollekció elnevezése abból a gondolatból született, hogy ha a bolygónk képes volna beszélni, akkor egészen biztosan megköszönné, hogy műanyag palackok helyett környezetbarát palackokat használunk!
Az új „Thank you” termékcsaládnak négy tagja van: a 0.5 literes és a 0.7 literes palackok, a 0.3 literes palack forró italok számára valamint a 0.3 literes cumisüveg. A palackok az aranymetszés arányai alapján készülnek, kizárólag természetes anyagokból: üveg, fa, parafa, fém, kaucsuk stb. A palackok vonzó külsővel és bizonyítottan hosszú élettartammal rendelkeznek, ezáltal is növelve használóik elégedettségét!
Élj tudatosan, igyál megfelelő mennyiségű vizet és használj eldobható műanyag palackok helyett 100%-ban természetes anyagokból készült ÖKOpalackot!
Tudj meg többet a ökopalackokról a képre kattintva!
Szívesen csíráztat a mindennapokban? Használja a Nature’s Design termékeket? Akkor most elmondjuk, hogyan neveljen még éltetőbb csírákat strukturált víz segítségével – egyben tesztelheti termékeink hatékonyságát is! A kísérlet roppant egyszerű, mindössze 5 lépésből áll:
A kísérlet hozzávalói:
– Nature’s Design kancsó/pohár
– csíráztatásra alkalmas étkezési mag
– 2 db széles szájú csíráztató üveg
– gézlap
– befőttes gumi
A kísérlet lépései:
Töltsük meg a Nature’s Design kancsót/poharat tisztított vízzel és hagyjuk állni a vizet minimum 3 percig, hogy a víz szerkezete rendeződjön, azaz strukturált vizet kapjunk.
A csíráztatásra szánt magok közül válogassuk ki a hibás szemeket, az egészséges magokat pedig alaposan öblítsük le és osszuk ketté.
Helyezzük a magokat fele-fele arányban a 2 db csíráztató üvegbe. Az első üvegbe helyezett magok csíráztatásához strukturált vizet, míg a másodikba helyezett magokhoz sima vizet használjunk. A magokra öntsünk annyi vizet, hogy ellepje azokat, majd az üvegeket fedjük le 1-2 réteg gézzel. A magokat kis időre hagyjuk a vízben, amíg jól megszívják magukat, majd a gézen keresztül öntsük le a vizet a magokról. Állítsuk az üvegeket világos, meleg, de közvetlen napsütéstől mentes helyre.
Naponta 2-3 alkalommal kézmeleg vízzel öblítsük át a magokat. Így biztosítani tudjuk számukra a szükséges nedvességet, és nem penészednek be. További áztatásra már nincs szükség.
Az öblítést folytassuk addig, amíg a csírák el nem érik a kívánt nagyságot. Csíranövénytől függően 2-4 nap múlva, az első zöld levélkék megjelenésekor learathatjuk a termést, azaz kivehetjük a csírákat az üvegből. Hideg vízben öblítsük le. A csírák hűtőben 1 hétig tárolhatók.
Hasonló csírakísérletről és eredményeiről itt olvashat bővebben!
Ha elvégezte a kísérletet, kérjük ossza meg velünk tapasztalatait az info@vitalizal.hu email címen keresztül!
A csakrák metafizikai örvények, az energia forrásai. Az ősi indiai gyógyászat szerint hét központ helyezkedik el az emberi testben, amelyek a finom energiák áramlását irányítják. A hét egyensúlyban lévő nagy csakra a szervezet más-más részének tökéletes működését biztosítja. Kiegyensúlyozatlan, „blokkolt” állapotuk szellemi, érzelmi és fizikai tünetek egész sorát okozhatja.
A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent. A finom energiák eme közvetítőit általában lótuszvirág alakjában ábrázolják. Mindegyik más-más frekvencián rezeg, a szivárvány színeinek megfelelően.
Minden ember személyes energiamezője – aurája -, amely burokként veszi körül a testet, közös forrásból származik: az Egyetemes Életerőből, másképpen pránából vagy csiből. Ez az egyetemes energia a csakrákon keresztül áramlik a testbe.
Ha az energia szabadon áramlik a csakrarendszeren keresztül, az aura is egészséges lesz, és ez azt jelenti, hogy a testben sem található betegség.
A csakrák szoros összefüggésben vannak egymással, egymásba kapcsolódó fogaskerekekhez hasonlíthatjuk őket. Képzeljük csak el mi történik, ha egy ilyen rendszerben, az egyik kerék túl gyorsan vagy túl lassan forog a többihez képest. Az egész rendszer kibillen az egyensúlyából! Ezt érzelmi eredetű meghibásodás okozhatja, amelynek gyökerei többnyire a gyermekkorba nyúlnak vissza. Ha sikerül megállapítanunk, mely működési zavarok kapcsolódnak életünk egyes kihívásaihoz, már tudni is fogjuk, mely csakráknak kell különleges figyelmet szentelnünk és mely módszereket kell alkalmaznunk ahhoz, hogy helyreállítsuk a teljes egyensúlyt.
A hasi csakra (2., szakrális vagy szex csakra) jellemzői
Helye: alhas, a köldök és a nemi szervek között
Szankszkrit neve, jelentése: Szvadhiszthana, Édes íz
Hozzá tartozó szín: narancssárga
Fő megnyilvánulás: érzelmi egyensúly, szexualitás
Hozzá tartozó mirigy: petefészek, here
Hozzá tartozó testrész: nemi szerv, hólyag, prosztata, méh
Életkor, életfeladat: 8-14 év, a szociális érésből, beilleszkedésből fakadó kihívások, motivációk
A csakra működés jellemzői:
A hasi csakra szankszkrit nevének jelentése „édes íz” – és ez a csakra valóban azokkal a dolgokkal áll kapcsolatban, melyek édessé teszik az életet: a gyönyörrel, a szexualitással, a táplálkozással, a mozgással, a változással.
Ha a hasi csakra túl nyitott, azaz túl gyorsan forog – érzelmileg kiegyensúlyozatlan, befolyásolható, szexuálisan túlfűtött.
Ha a csakra blokkolt, azaz túl lassan, vagy egyáltalán nem forog – a személy túl érzékeny, túl szigorú önmagához, ok nélkül bűntudatot érez, frigid vagy impotens.
Amennyiben a hasi csakra kiegyensúlyozott, azaz megfelelően forog – a személy bízik önmagában és másokban, kimutatja érzéseit, kreatív.
A hasi csakra továbbfejleszti a gyökércsakra fő témáit. Itt a személyes felelősség és az önkifejezés nyer alapvető fontosságot.
Archetípusai – az uralkodó és a mártír – a bőséghez való viszonyulásunkról szólnak, és arról, hiszünk-e abban, hogy megérdemeljük az élet élvezetét. A mártírság nem más, mint az önsajnálat mélységes mély verme, amelyben az ember még csak indítékot sem érez arra, hogy megváltoztassa a helyzetéért okolható negatív hozzáállást. Az érme fényesebbik oldala az uralkodó. Ez az archetípus élete részévé, mindennapos tapasztalatává teszi a szép, kívánatos dolgokat. A kihívásokat, mint a fejlődés lehetőségeit fogja fel. Ő a jót igyekszik meglátni minden helyzetben, és nem a hátrányokat, általában úgy találja, hogy csupa jót hoz neki az élet.
Hangolódjunk rá a hasi csakra rezgésére!
Ha felismertük magunkban a hasi csakra működési zavarát, többféle módszer létezik a gyógyítására. Készíthetünk magunknak „oltárt” a hasi csakrához kapcsolódó személyes jellegű tárgyaink segítségével. Végezhetünk a hasi csakrát gyógyító meditációt, testgyakorlatokat vagy viselhetjük a csakrához tartozó kristályt, valamint gyógyíthatjuk magunkat pozitív megerősítésekkel is.
A hasi csakra optimális rezgésére az általunk elfogyasztott vízzel is ráhangolódhatunk!
A víz ugyanis kiváló információ felvevő, hordozó és továbbadó tulajdonságokkal bír.
Mythos Csakra poharaink alján színes csakra szimbólumok találhatóak, a csakrához tartozó pozitív megerősítő kifejezéssel (8 nyelven), így gazdagítva a vizet a csakrához tartozó rezgés átadásával!
A Mythos Hasi csakra pohár alján (beleégetve) megtalálható a hasi csakra szimbóluma, megerősítő kifejezése (HARMÓNIA) és színe (narancssárga).
A Hasi csakra poharat Webáruházunkban a képre kattintva találja:
Felhasznált irodalom: Liz Simpson: A Csakra-gyógyítás
Meghívást kaptunk a Viva Natura TV Ezo-Terefere című műsorába, ahol Jakab Istvánnal beszélgettünk AZ ÉLŐ VÍZ A MINDENNAPI ÉLETÜNKBEN címmel.
Az alábbi kedvcsináló a Viva Natura TV weboldalán jelent meg a riportról:
“Aladdin sosem látott karrierbe kezdett, a csodalámpást követően ma már Alladin vízhangoló kancsóval is találkozhatnak az érdeklődők. Az élő víz a víz negyedik halmazállapota, ami nem más, mint egy speciális szerkezetű, rendezett víz, ami alapesetben csak az élőben fordul elő. A test örömünnepe, amikor testazonos vízkristályok érkeznek az elfogyasztott folyadékból. Az élő víz nemcsak egy gyártó állítása – aki a szakrális geometriai formájához még egy élet virága szimbólumot is felhasznált – hanem laboratóriumi kísérletekkel is igazolták, hogy az Alladin vízhangoló kancsóból származó víz sokkal jobban táplálja az életet, a növekedést. Masaru Emoto kísérleteit követően ma már elkészültek azok a vízkristály képek, amelyek a vízkezelést követően kerültek ki ezekből a készülékekből.”
A Thank you öko palack a világ első 100%-ban környezetbarát hordozható palackja
Különlegessége, hogy csak lebomló és természetes anyagokból – üveg, fa, parafa, fém, kaucsuk stb. – készül, így nem terheli a környezetet!
A többi Nature’s Design termékhez hasonlóan, a Thank you ökopalackok is az aranymetszés alapján készülnek, aljukon a “thank you” (=köszönöm) felirat szerepel.
A Thank you ökopalack termékcsaládnak négy tagja van: a 0.5 és a 0.7 literes öko palackok, a 0.3 literes öko palack forró italok számára valamint a 0.3 literes öko cumisüveg.
A Thank you termékcsalád 2015-ben elnyerte a BioFach kiállítás „legjobb új termék” díját. Valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) „kiváló tervezésért és fenntarthatóságért” járó Európai Díját.
Webáruházunkban a Thank you ökopalack termékcsaládot itt találja!
Milyen tünetei lehetnek a dehidratációnak (kiszáradásnak)? Hogyan előzhetjük meg? Mennyi és milyen vizet igyunk? – Vásárlóink rendszeresen teszik fel ezeket a kérdéseket, melyek most a nyár miatt különösen aktuálisak.
A dehidratáció tünetei
A dehidratáció tünete lehet a fáradékonyság, a fejfájás, a bőrszárazság, a hamis éhségérzet, az ingerültség vagy az emésztési problémák. Ezek a tünetek nyáron felerősödhetnek, hiszen ekkor több folyadékra van szükségünk. A folyadékpótlás különösen kisgyermekek és idősek esetén nagyon fontos! Az általános ajánlás szerint egy nap tanácsos 3 dl folyadékot meginnunk 10 kg testsúly kg-onként számolva. Meleg időjárás vagy sportolás esetén ezt növeljük további 10-10%-kal! Fontos: ha az ajánlott mennyiségnél eddig lényegesen kevesebbet ivott, akkor fokozatosan szoktassa hozzá magát a nagyobb vízbevitelhez.
Nature’s Design – strukturált víz készítő üvegtermékek
A strukturált víz, rendezett kristályszerkezetű vizet jelent. Ez a víz természetes állapota, mely fokozottabb tápanyagfelszívódást és méregtelenítést tehet lehetővé. Az íze lágy és természetes, ezért többet is iszunk belőle.
A svájci Nature’s Design üvegtermékeiben tárolt víz már 3 perc elteltével – laborvizsgálatokkal igazolhatóan – strukturált vízzé rendeződik.
Tesztelje magát! Elég vizet iszik?
Válaszoljon az alábbi kérdésekre, majd adja össze a válaszai mellett található pontok értékét. Így megtudhatja, hogy elegendő vizet iszik-e egy nap!
A napi folyadék nagy részét az alábbi italok teszik ki:
víz, tea: 1 pont
gyümölcslé, üdítő: 2 pont
üdítő, kávé, tea: 3 pont
A vizeletem színe jellemzően:
vízszerű: 1 pont
világos sárga: 2 pont
sötét sárga: 3 pont
Amikor kint vagyok a napon vagy sportolok:
többet iszom: 1 pont
ugyanannyit iszom: 2 pont
kevesebb iszom: 3 pont
Néha azon kapom magam este, hogy a déli levesen és a kávémon kívül mást nem ittam ma.
soha: 1 pont
néha: 2 pont
rendszeresen: 3 pont
Gyakran érzem azt, hogy száraz a szám.
soha: 1 pont
néha: 2 pont
gyakran: 3 pont
Számolja ki a teszt eredményét!
5-7 pont között: Az Ön folyadékfogyasztási rutinja kiváló! Tartsa meg ezt a jó szokását, ajánlja másoknak is!
8-12 pont között: Az Ön folyadékfogyasztási rutinja közepes. Figyeljen oda jobban a rendszeres folyadékpótlásra, hogy megelőzze a dehidratációt!
13-15 pont között: Az Ön folyadékfogyasztási rutinja nem megfelelő. Sürgősen változtasson ezen, hogy a szervezete újra normál állapotban tudjon működni!
A cikk megjelent a Természetgyógyász Magazin 2018. júliusi számában.
Cookie beállítások
A sütik segítenek abban, hogy a tartalmainkat és a neked megjelenített hirdetéseket személyre tudjuk szabni, de fontosak a közösségi funkciók biztosításához illetve az oldal analitikájának elemzéséhez is. Az adatokat felhasználjuk többek között a Google Ads és Facebook Ads hirdetéseinkhez, ezáltal olyan tartalmakat tudunk megjeleníteni neked a jövőben is, amit érdekesnek vagy hasznosnak találhatsz.
Ennek a biztosításához arra kérünk, hogy engedd meg számunkra minden mérés használatát. Természetesen soha semmilyen formában nem fogunk visszaélni ezzel és később bármikor megváltoztathatod a döntésed ezzel kapcsolatban. Előre is köszönjük!
Ezek a sütik könnyítik az oldal használatát azáltal, hogy néhány információt tárolnak a beállításaidról. Ide tartozik például a weboldalon kitöltött adatok megőrzése is.
Elengedhetetlen sütik
Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Statisztika
Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
Marketing
A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.