Csíráztatási-kísérlet aranymetszett üvegpohárban – képekkel!

Vannak emberek, akik nem egyszerűen csak elhiszik, amit mondanak nekik, hanem szeretnek maguk utánajárni a dolgoknak. Kipróbálnak, tesztelnek, tapasztalnak és ez alapján döntenek. Czirják Tamás is egy ilyen ember – szerencsére!

Ahogy az általa írt cikkből is kiderül, amikor először hallott a Nature’s Design strukturált víz készítő üvegtermékeiről és a víz kristályszerkezetére gyakorolt harmonizáló hatásukról, kissé szkeptikusan állt a kérdéshez. Ezért egy csíráztatási kísérletbe kezdett, melynek során lucerna csírát helyezett három üvegpohárba. Az első hagyományos üvegpohárba csapvizet töltött, a második, szintén hagyományos üvegpohárba tisztított vizet. A harmadik üvegpohár a Nature’s Design aranymetszés pohár volt, ebbe is tisztított víz került. A csíráztatás során bekövetkezett változásokat fotókkal dokumentálta, azonban az eredmény még őt is meglepte!

A képeken látható, hogy a Nature’s Design üvegpoharában lévő csírák mennyivel dúsabbak, zöldebbek – élettel telibbek!

 

1. nap

Strukturált víz csíra kisérlet

 

2. nap

Strukturált víz csíra kisérlet

4. nap

Strukturált víz csíra kisérlet

Végeredmény

Strukturált víz csíra kisérlet

Similar Posts

  • Finom strukturált víz egyszerűen

    Sok olvasónk kérdezte tőlünk, hogy miért finomabb a strukturált víz? Számtalan visszajelzés szól arról, hogy a lágy, selymes íz hatásának köszönhetően újra szomjasnak érzik magukat, újra elegendő vizet tudnak inni.

    A vizet többféleképpen lehet kezelni, amelynek egyik útja – amikor a kémiai összetételére hatunk – a víz tisztítása. De a víz íze nem csak a kémiai összetételétől, hanem a fizikai állapotától is függhet. A víz fizikai állapotáról, annak struktúrája, azaz vízkristály-szerkezete tanúskodik, amely laboratóriumi körülmények között a víz fagyott állapotában mutatkozik meg. Dr. Masaru Emoto vizsgálatai szerint a vízkristályok a vízben lévő rezgések ábrái, a rezgés pedig energia, információ, maga az élet. A természetben lévő forrásvizek kristályszerkezete szabályos hatszögletű, ezt a formát nevezzük strukturált víznek. Ezzel szemben a csapvíz szerkezete, a csőhálózatban lévő nyomás hatására meglehetősen rendezetlen struktúrájú, amelyről nem a tökéletesség, a tiszta forma jut az eszünkbe.

    finom strukturált víz

    Miért előnyös strukturált vizet fogyasztani?

    A víznek a szervezetünkben szállító szerepe van, a sejtjeinkhez eljuttatja a tápanyagokat, és elszállítja a salakanyagokat. A strukturált víz elősegítheti a fokozottabb méregtelenítést és tápanyagfelszívódást.

    A vásárlóink visszajelzése alapján a csapvíznél finomabbnak, selymesebbnek, lágyabb ízűnek találják a strukturált vizet.

    Hogyan készítsünk strukturált vizet?

    A víz tároló anyaga befolyásolhatja a víz szerkezetét. Évszázadokig az üveget tekintettük az optimális tárolóanyagnak a víz számára, amely ellenáll a hőmérsékleti és kémiai hatásoknak. Nemcsak a tároló közeg anyaga, hanem annak formája is befolyásolhatja a víz szerkezetének alakulását, ugyanis a víz a rezonancia által reagál az őt körülvevő hatásokra.

    A svájci Nature’s Design kancsói, poharai és hordozható palackjai egyedi gyártással, ólom- és nehézfémektől mentes üvegből készülnek. Az aranymetszés alapján kialakított formájuk – amely a természetben gyakran előforduló arányosság, természetes egyensúly – harmonikus rezonanciát ad át a víznek és ezáltal strukturálja azt.

    A Nature’s Design üvegtermékek – laborvizsgálatokkal alátámaszthatóan –, már 3 perc alatt helyreállítják a víz kristályszerkezetét, strukturált vizet hoznak létre. A vízben létrejött változást a svájci E.F Braun labor akkreditálta.

    Válassza Ön is kancsóinkat és poharainkat, melyek a forrásvíz éltető frissességét hozzák otthonába a mindennapokban strukturált víz formájában.

    finom strukturált víz

  • Harmonizálja testét és lelkét strukturált vízzel!

    Természetgyógyász Magazin 2018 júniusA svájci Nature’s Design, strukturált víz készítő üvegtermékei immár 6. éve Magyarországon is megtalálhatóak. Ezúton is köszönjük a bizalmat vásárlóinkat!

    Mit jelent a Nature’s Design?

    A Nature’s Design-t magyarul úgy is fordíthatnánk: a természet formatervezése. Nem véletlenül választotta e márkanevet az immár 11 éves múltra visszatekintő svájci cég, hiszen különleges üvegáruink tervezése, anyaga és kivitelezése egyaránt a természetességet tükrözi.

    • geometriájuk az aranymetszés arányain alapul
    • anyaguk környezetbarát
    • többségük szájjal fújt, hagyományos kézművesmunkával készül

    A termékek mindezen pozitív tulajdonságainak köszönhetően már 3 perc alatt rendezik a víz kristályszerkezetét, azaz strukturált vizet hoznak létre. A strukturált víz, a víznek azon természetes állapota, amely fokozottabb tápanyag-felszívódást és méregtelenítést tehet lehetővé. A kristályszerkezetben megmutatkozó pozitív változás tudományosan is bizonyított, a dr. Masaru Emoto világhírű japán vízkutató tudós és író által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárás által. (E. F. Braun CH-3628 Uttigen)

    Az egyedi kancsók és poharak sikeres utat jártak be, hiszen Ázsiától, Afrikán át, Dél-Amerikáig, világszerte megvásárolhatóak.

    A márka hordozható ökopalackjai két nagyszerű díjat is elnyertek: a világ legnagyobb bioélelmiszer kiállítása, a BioFach „legjobb új termék” díját, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „kiváló tervezésért és fenntarthatóságért” járó Európa díját.

    Nature's Design Alladin kancsóA kancsók útja Magyarországra vezet…

    Magyarországra 2012-ben érkeztek az egyedülálló kancsók, kis- és nagykereskedésünkön keresztül. Küldetésünk azóta is, hogy hazánkban is minél több ember megismerje a strukturált víz fogalmát és termékeink segítségével lehetőségük legyen a mindennapokban is rendezett kristályszerkezetű, éltető vizet fogyasztani.

    Talán a Kedves Olvasó is találkozott már velünk, hiszen egyrészt rendszeres kiállítói vagyunk a magyarországi egészség- és környezettudatos rendezvényeknek, másrészt az Interneten is népes rajongótáborral rendelkezünk. Az elmúlt évek bizalmát és a sok kedves érdeklődést ezúton is köszönjük!

    Ismerje meg vásárlónk véleményét a Nature’s Design termékekről!

    Nemrégiben felmérést végeztünk közel 250 vásárlónk részvételével, akik dicsérték gyors, profi és sérülésmentes kiszállításunkat. Termékeink minőségét pedig 92%-uk találta kiváló minőségűnek.

    Íme néhány vásárlói tapasztalat:

    „Gyönyörűek a termékek, megszépítik a hétköznapokat, örömmel használom őket!”

    „Rendkívül hasznos, gyógyító információk, esztétikus formába öntve.”

    „Tetszetős forma, könnyű a fogása gyerekeknek is. Az unokáim szívesebben isznak többet!”

     

    A cikk megjelent a Természetgyógyász Magazin 2018. júniusi számában.

  • |

    Mitől trendi az ökopalack? – Görög Zita megmondja!

    A Föld Világnapja alkalmából 100%-ig természetes ökopalackjainkkal meghívást kaptunk Görög Zita Trendmánia című műsorába. A TV2 2018. április 21-én vetítette a műsort. A helyszínt legnagyobb budapesti viszonteladónk, a Szebb Életért Központ biztosította. A Bp. VIII. kerület, Fiumei út 4. szám alatti üzletben a teljes ökopalack termékkínálat megvásárolható.

    A műsorból megtudhatjuk, hogy a világ pet palack gyártása olyan hatalmas, hogy az évente legyártott mennyiség 26-szor érné körbe a Földet. A palackok lebomlási ideje pedig akár 700 év is lehet! Ez rendkívüli mértékben szennyezi a környezetet, mivel az elhasznált pet palackok 70%-a nem kerül újrahasznosításra, hanem a természetben (óceánokban, erdőkben) vagy a szemétlerakókban végzi.

    Ha szeretnénk óvni környezetünk, akkor lehetőleg ne vásároljunk pet palackot, vagy ha mégis, akkor használat után gondoskodjunk arról, hogy szelektív hulladékgyűjtőbe kerüljön a palack. Újratölteni nem szerencsés, mivel otthoni körülmények között bajos a megfelelő kitisztítása a palackoknak, tekintettel arra, hogy belsejük rücskös, így lehetővé válik a szennyeződések, baktériumok megtapadása a belső felületen.

    A pet palackok kiváltására a megoldást az ökopalack jelenti, mely 100%-ig természetes anyagokból készül (újrahasznosított üveg, FSC tanúsítvánnyal rendelkező bükkfa, parafa, kaucsuk).

    Ökopalack webáruház

    Az ökopalackok hullámos kialakítása az aranymetszés arányait tükrözi. Ez a számos természeti jelenségben fellelhető arányosság teszi lehetővé, hogy a palackba töltött víz szerkezete helyreálljon, a természetes, rendezett struktúrára.

    A műsorban bemutatásra kerül a legkisebbek számára készült öko-cumisüveg is, melynek különlegessége, hogy nem műanyagból, hanem üvegből készül, így könnyebben tisztítható, sterilizálható.

    A Thank you ökopalackok megvásárlásához keresse fel webáruházunkat itt!

  • Nézze meg Thank you ökopalackjaink vízkristályfotóit!

    29Természetesen a Thank you ökopalackok is – a Nature’s Design többi termékéhez hasonlóan – az aranymetszés alapján kialakított formavilággal rendelkeznek. A speciális forma laborvizsgálatokkal bizonyítottan pozitív hatással van a vízre, rendezi annak kristályszerkezetét, strukturált vizet hoz létre.

    Milyen vízkristályok képződtek az ökopalackokban?

    A Thank you termékcsalád 4 féle ökopalackjának vízre gyakorolt jótékony hatását a svájci Uttigenben, Ernst F. Braun és Sarah Steinmann laborjában vizsgálták.

    Az eljárás során a vízből mintákat vesznek, melyeket -30 Celsius fokon lefagyasztanak, majd mikroszkóp alatt felnagyítva lefényképeznek, végül az elkészült képek közül kiválasztják a legjellemzőbbet. A módszer részletesebb leírása – képekkel – itt található.

    A vizsgálatról természetesen tanúsítvány is készült, a gyönyörű öko palack vízkristály fotók magukért beszélnek!

    A Thank you ökopalackok a tanúsítvány-képekre kattintva megvásárolhatóak webáruházunkban!

    1. Thank you ökopalack 500 ml

    Thank you ökopalack 0.5 l vízkristály fotó

     

    2. Thank you ökopalack 700 ml

    Thank you ökopalack 0.7 l vízkristály fotó

     

    3. Thank you ökopalack 300 ml, forró italoknak is

    Thank you ökopalack 0.3 l vízkristály fotó

     

    4. Thank you ökocumisüveg

    Thank you öko cumisüveg vízkristály fotó

     

  • Vitalizálja testét és lelkét strukturált vízzel!

    Milyen vizet igyunkIszik Ön elég vizet?

    Mindannyiunkkal megesik, hogy a mindennapos rohanásban elfelejtünk elegendő vizet inni – annyit, amennyire szervezetünknek valóban szüksége lenne. Nem is gondolnánk, hogy emiatt számos olyan egészségügyi problémával kell szembenéznünk, amelyeket a vízhiány, vagy más néven dehidratáció okoz. Ilyen például a fáradékonyság, a fejfájás, az alvászavarok, az ingerültség vagy épp az emésztési problémák. Idősek és gyermekek esetén a dehidratáció fokozottabb problémát jelent, náluk különösen fontos odafigyelni a megfelelő vízpótlásra!

     

    Ha csak egy tanácsot adhatnánk az egészsége megőrzése érdekében, azt mondanánk: igyon több vizet!

    A tudatos vízfogyasztás minden tekintetben pozitív hatással van ránk, testi és lelki szinten egyaránt. Nagy általánosságban elmondható, hogy nők esetén 2,5 liter, férfiak esetén 3,5 liter víz fogyasztása lenne ajánlott naponta, mely értékek az életkor, a testsúly, a fizikai aktivitás és egyéb körülmények függvényében változhatnak. Természetesen az sem mindegy, milyen vizet fogyasztunk!

     

    Strukturált víz, az élet vize

    A strukturált víz, rendezett kristálystruktúrájú vizet jelent. Ez a víz természetes állapota, mely fokozottabb tápanyagfelszívódást és méregtelenítést tehet lehetővé. Továbbá a víz ebben az állapotában válik képessé fontos feladata betöltésére: az információ befogadására, megtartására és továbbadására. Íze is teljesen más: lágy és természetes, amely éltető energiával tölt fel, ezért többet is iszunk belőle.

     

    Nature's DesignIgyon strukturált vizet minden nap!

    A svájci Nature’s Design egyedülálló üvegtermékeiben tárolt víz már 3 perc elteltével strukturált vízzé rendeződik.

    Ez annak köszönhető, hogy a kancsók, poharak, hordozható öko palackok formája és anyaga a természettel teljes összhangot alkot. Formaviláguk az aranymetszés arányait követi – ez figyelhető meg hullámos kialakításukban -, anyaguk környezetbarát, ólom- és egyéb nehézfémektől mentes, többségük kézzel, hagyományos eljárással készül. További különlegességük, hogy számos termékben megtalálhatóak az élet virága vagy a csakra szimbólumok. Ezek információtartalmát a strukturált víz képes könnyedén felvenni és továbbadni számunkra. Így segítheti elő a strukturált víz testünk, a szimbólumok pedig lelkünk egészségét. Ezekben a poharakban és kancsókban tárolt víz kristályszerkezetében megmutatkozó pozitív változás tudományosan is bizonyított, amelyet a dr. Masaru Emoto világhírű japán vízkutató tudós által akkreditált svájci E. F. Braun uttigeni laboratóriumában vizsgáltak.

     

    Ismerje meg vásárlónk véleményét a Nature’s Design termékekről!

    „Azért szeretek belőlük inni, mert sokkal finomabb, selymesebb, bennük minden folyadék, és csodaszép díszei is a lakásnak! A különlegesség érzésével ajándékoznak meg!” K. Tamásné

     

    “Sokkal több vizet fogyaszt a 6 éves lányom, amióta ezt használjuk. Mindig azt mondja: “Anya, kérek vizet, de élőt!” Sz. Ágnes

     

    “Nemcsak a környezetemet óvom, mert nem használok műanyagot, hanem az egészségemet is, mert a víz, amit iszom energetizált, frissít és finom.” Zs. Andrea

    Vásároljon most kedvezményesen, tekintse meg akciós ajánlatainkat!

  • Programozott víz készítése

    A tudomány bebizonyította, hogy a víz emlékszik – gondoljunk csak dr. Masaru Emoto híres vízkísérleteire, a homeopátiára vagy a Bach virágterápiára. Képes azoknak az információknak a befogadására, megőrzésére és továbbadására, amikkel kapcsolatba kerül.

    Ismerkedjünk meg a víz mentális avagy gondolati úton történő programozásával, a programozott víz technikával! Ezt a technikát elsősorban önmagunk vagy más személy gyógyításához hívhatjuk segítségül, de kreativitásunktól függően bármely más célunk előidézésére is igénybe vehetjük (pl.: jobb koncentrálóképesség, memória vagy éppen a jó hangulat elérésére is.)

    Vízprogramozó poharak

    Így végezzük el a víz programozását:

    Ami szükséges hozzá: egy vízzel teli pohár vagy kancsó és kb. 20 percnyi idő nyugodt, csendes körülmények között!

    1. Fogjunk két kezünk közé egy pohárnyi vagy kancsónyi vizet úgy, hogy a két kezünk ne érintse egymást, de az ujjaink egymáshoz simuljanak!

    2. Hunyjuk be a szemünket és hajtsuk a fejünket a pohár közelébe! Majd lazuljunk el valamely relaxációs technika segítségével. Például számoljunk vissza 10-től 1-ig, vagy koncentráljunk a fejtetőnktől a talpunkig egyenként a testrészeinkre és tudatosan lazítsuk el őket. Esetleg képzeljük magunkat egy szép, csendes, megnyugtató helyre. Próbáljuk ki, melyik módszer a leghatásosabb nálunk, vagy kombinálhatjuk is őket!

    3. Ezt követően vizualizáljuk kb. 12 percig, hogy két kezünkből és homlokunk közepéből hófehér fény – energia – áramlik a vízbe, ami szivacsként magába szívja azt, és egyre fényesebben ragyog tőle! Képzeljük el, ahogy idővel már a pohár, illetve kancsó határait is meghaladó fénygömb – energiagömb – veszi azt körül!

    4. Ezután képzeljük el – az előbbi jelenettől kissé balra, kb. 15°-nyira -, ahogy iszunk a vízből és a hófehér energiától sugárzó víz megérkezik a gyomrunkba! (Ha más személy számára programozunk vizet, akkor természetesen ezt a személyt vizualizáljuk!)

    Képzeljük el, ahogy ez az energiát és speciális információt tároló, fehéren ragyogó víz a gyomorból és a vékonybélből fölszívódik a vérbe, s az erek útján eljut a megcélzott szervhez! Képzeljük el, ahogy a beteg sejtek ennek hatására gyógyulnak! Erre a 2. gondolati képre kb. 6 percet fordítsunk!

    5. Végül vizualizáljuk, az előbbi jelenettől ismét kissé balra – kb. 15°-nyira -, hogy programozásunk elérte célját! Tehát képzeljük el a vizet ivót tökéletes egészségben, ha a vizet történetesen gyógyító céllal programoztuk! Erre kb. 2 percet szánjunk!

    6. Majd fogyasszuk el a vizet – egyszerre vagy apránként -, illetve adjuk oda italként annak, aki számára készítettük!

    Vízprogramozó kancsók

    Vízprogramozás Nature’s Design termékekkel

    A víz programozása sokaknál bevált módszert, számos sikertörténetet olvashattunk már erről (pl. az Agykontrollnaplókban). Felgyorsult világunkban az embernek azonban sajnos nincs minden nap 20 perce a víz programozására és idővel a lelkesedés is alábbhagyhat…

    Nature’s Design strukturált víz készítő kancsói és poharai rendezett kristályszerkezetű, strukturált vizet hoznak létre már 3 perc alatt az aranymetszés elve alapján megtervezett formaviláguknak, szimbólumaiknak (Élet virága, csakra) és az üveg összetételének köszönhetően

    TUDJON MEG TÖBBET termékeinkről ide kattintva!

    VÁLJÉK A VÍZ EGÉSZSÉGÜNKRE!!

    Felhasznált forrás:

    Agykontroll Ultra kézikönyv – vízprogramozás agykontrollal