Így gyógyítsd a korona csakrád!

Hogyan működnek a csakráink?

A csakrák metafizikai örvények, az energia forrásai. Az ősi indiai gyógyászat szerint hét központ helyezkedik el az emberi testben, amelyek a finom energiák áramlását irányítják. A hét egyensúlyban lévő nagy csakra a szervezet más-más részének tökéletes működését biztosítja. Kiegyensúlyozatlan, „blokkolt” állapotuk szellemi, érzelmi és fizikai tünetek egész sorát okozhatja.

A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent. A finom energiák eme közvetítőit általában lótuszvirág alakjában ábrázolják. Mindegyik más-más frekvencián rezeg, a szivárvány színeinek megfelelően.

Minden ember személyes energiamezője – aurája -, amely burokként veszi körül a testet, közös forrásból származik: az Egyetemes Életerőből, másképpen pránából vagy csiből. Ez az egyetemes energia a csakrákon keresztül áramlik a testbe.

Ha az energia szabadon áramlik a csakrarendszeren keresztül, az aura is egészséges lesz, és ez azt jelenti, hogy a testben sem található betegség.

A csakrák szoros összefüggésben vannak egymással, egymásba kapcsolódó fogaskerekekhez hasonlíthatjuk őket. Képzeljük csak el mi történik, ha egy ilyen rendszerben, az egyik kerék túl gyorsan vagy túl lassan forog a többihez képest. Az egész rendszer kibillen az egyensúlyából! Ezt érzelmi eredetű meghibásodás okozhatja, amelynek gyökerei többnyire a gyermekkorba nyúlnak vissza. Ha sikerül megállapítanunk, mely működési zavarok kapcsolódnak életünk egyes kihívásaihoz, már tudni is fogjuk, mely csakráknak kell különleges figyelmet szentelnünk és mely módszereket kell alkalmaznunk ahhoz, hogy helyreállítsuk a teljes egyensúlyt.

A korona csakra (7. csakra) jellemzői

Helye: fejtető

Szankszkrit neve, jelentése: Szahaszrara, Ezerszeres

Hozzá tartozó szín: ibolya, arany, fehér

Fő megnyilvánulás: szellemiség

Hozzá tartozó mirigy: tobozmirigy

Hozzá tartozó testrész: a koponya fölső része, agykéreg, bőr

Elem és uralkodó bolygó: gondolat, kozmikus energia, Uránusz

Asztrológiai jegy: Vízöntő

Hozzá tartozó érzék: felsőbb én

Illatok, füstölők, illóolajok: levendula, tömjén, rózsafa

Kristályok: ametiszt, hegyikristály, gyémánt

Archetípusok: mester/önző

Testi működészavarok: fertőzések iránti érzékenység, krónikus fáradtság, epilepszia, Alzheimer-kór

Érzelmi működészavarok: depresszió, rögeszmék, zavartság

Életfeladat: önzetlenség

A csakra működés jellemzői:

Ha a korona csakra túl nyitott, azaz túl gyorsan forog – mániás depressziós elmebeteg, zavart szexualitás, frusztrált, nem létező erőt tulajdonít magának.

Ha a csakra blokkolt, azaz túl lassan, vagy egyáltalán nem forog – állandóan kimerült, nem tud dönteni, nem érzi, hogy valahová is tartozna.

Amennyiben a korona csakra kiegyensúlyozott, azaz megfelelően forog – vonzó személyiség, „csodákat” visz véghez életében, nyitott a földön túli jelenségekre, békében van önmagával.

Korona csakra tisztítása, erősítése

A korona csakra, utunk legfelső állomása nem végcél, és nem befejezés, hanem újjászületés. Új tapasztalatok szüntelen áradására kell fölkészülnünk. A többi csakra fejlesztése olyan volt, mintha lépcsők alkotta úton haladnánk, egyre előbbre a végső cél, vagyis a megvilágosodás, az önmegvalósítás, a beteljesedés, az isteni én felé. Ha fölébresztjük a korona csakrát, végtelen lehetőségek nyílnak meg előttünk. Részt kaphatunk az isteni bölcsességből és értelemből. Ezen a szinten az intellektus átengedi magát a tapasztalás és tudás szenvedélyének.

A korona csakra negatív archetípusa, az önző mottója az lehetne: „A magam szerencséjének kovácsa vagyok.” Mivel teljes mértékig az anyagi világra összpontosít, és abba a hitbe ringatja magát, hogy ezt ellenőrzi, nincs tudatában az isteninek, nincs vele kapcsolata. Annyira lefoglalják a céljai, hogy nem képes élvezni a hozzájuk vezető utat. Gyakran öregkorában kénytelen szembesülni szellemi csődjével, mikor a nyugdíj, az elért anyagi bőség vagy a kielégíthetetlen életvágyból fakadt egészségkárosodása megfosztja a további siker- illetve státusvadászat lehetőségétől.

A korona csakra pozitív archetípusa, a mester cím, ma már nem csak olyan misztikus remetére alkalmazható, aki egész életét egy hegy tetején meditálva tölti. Nyugodtan mondhatjuk olyan emberre is, aki az önzőéhez mérhető világi sikereket ér el. A mester azonban szélesebb látókörrel szemléli világát. Ideiglenesen összpontosíthat bizonyos kézzelfogható célokra is, de közben is tudatában van a végtelen lehetőségeknek. Nyugalmat sugároz magából, ami abból fakad, hogy teljes mértékig elfogadja önmagát. Tudja, hogy ő nem emberi lény, aki igyekszik spirituális lenni, hanem spirituális lény, aki átmenetileg emberi ruhát öltött, hogy létfontosságú érzelmi leckéket tanuljon.

Hangolódjunk rá a korona csakra rezgésére!

Ha felismertük magunkban a korona csakra működési zavarát, többféle módszer létezik a gyógyítására. Készíthetünk magunknak „oltárt” a korona csakrához kapcsolódó személyes jellegű tárgyaink segítségével. Végezhetünk a korona csakrát gyógyító meditációt, testgyakorlatokat vagy viselhetjük a csakrához tartozó kristályt, valamint gyógyíthatjuk magunkat pozitív megerősítésekkel is.

A korona csakra optimális rezgésére az általunk elfogyasztott vízzel is ráhangolódhatunk!

A víz ugyanis kiváló információ felvevő, hordozó és továbbadó tulajdonságokkal bír.

Mythos Csakra poharaink alján színes csakra szimbólumok találhatóak, a csakrához tartozó pozitív megerősítő kifejezéssel (8 nyelven), így gazdagítva a vizet a csakrához tartozó rezgés átadásával!

A Mythos korona csakra pohár alján (beleégetve) megtalálható a korona csakra szimbóluma, megerősítő kifejezése (BÖLCSESSÉG) és színe (lila).

A Korona csakra poharat Webáruházunkban a képre kattintva találja:

Korona csakra pohár

Felhasznált irodalom: Liz Simpson: A Csakra-gyógyítás

Felső kép forrása: Hiroyuki Saton

Olvassa el ezeket is:

Így gyógyítsd a gyökércsakrád!

Így gyógyítsd a hasi csakrád!

Így gyógyítsd a napfonat-csakrád!

Így gyógyítsd a szívcsakrád!

Így gyógyíts a torokcsakrád!

Így gyógyítsd a harmadik szem csakrád!