Strukturált vízzel a boldog párkapcsolatért

Strukturált vízzel a boldog párkapcsolatért

A tavasz beköszöntével természetes módon éled fel bennünk az igény szerelmi életünk jobbá tételére: legyen szó akár új társunk megtalálásáról, vagy a már meglévő kapcsolatunk rendbetételéről, felélénkítéséről.

Akár párkapcsolatban vagyunk, akár egy kapcsolat után, gyakran megesik, hogy vélt vagy valós sérelmeink miatt egyfajta „áldozat” szerepet veszünk magunkra. Ekkor nem önnön valójában látjuk a helyzetet, mert az érzelmeink túlnőnek rajtunk.

A vízbe juttatott pozitív energia

A vízbe juttatott pozitív energia

Masaru Emoto japán vízkutató A víz igaz hatalma című munkájában mutatta be a hadógyógyászatot, azaz a finom energiával való gyógyítást. A hadógyógyászat alapvetően a rezgés és a rezonancia elvére épül. Ha a test különböző részein valamilyen oknál fogva zavar jelentkezik a sejtek rezgésében, a test állapota romolhat. Amikor ilyen helyzet áll elő, egy új, kívülről érkező rezgést adhatunk át a kérdéses sejtnek, amellyel rezonanciába lép, így visszaállíthatjuk természetes rezgését.

Úgy tartják, hogy az emberi test 80 milliárd sejtből áll. Amíg a sejtek egymással összhangban végzik feladatukat, egészségesen élhetünk. Nem csak ezeknek a sejteknek, hanem molekuláiknak, atomjaiknak és részecskéiknek is sajátos rezgése van. Amikor minden rezgés szabályos, a test – amely ezek összessége – olyan csodásan működik, mint ahogy egy hatalmas zenekar játszik. Ha zavar támad a rezgésben, megbomlik az összhang, így pedig nem várhatunk szép zenét.

Hogyan segíthetnek nekünk a kristályok?

Hogyan segíthetnek nekünk a kristályok?

Hogyan hathat az emberre egy egyszerű kődarab? – teszik fel a kérdést sokan, ha az ásványok gyógyító, vagy védelmi hatásai kerülnek szóba. Ha mégis hatnak ránk, milyen „működési elven” teszik ez? Hogyan fejthetik ki hatásukat a vízen keresztül?

A kristályok valójában nem egyszerű kődarabok, hanem a természet kincsei, a Föld DNS-ei, amelyek önmagukban tárolják a Föld évmilliókon át tartó fejlődésének hiteles adatait. Az emberi szem számára szilárdnak tűnnek, azonban az ásványok atomokból és azok alkotóelemeiből épülnek fel. Az atom olyan részecskékből áll, amelyek szünet nélkül keringenek egy központ körül. Ezért a kristály kívülről mozdulatlannak tűnhet, valójában egy kavargó molekulatömeg, amely bizonyos hullámhosszon rezeg. Ez adja az energiáját.

Az ásványok kristályos szerkezete elnyeli, megtartja, és kibocsátja az energiát. A kristályok tehát a rezonancián keresztül fejtik ki hatásukat.

Természetgyógyász kezelések segítője a strukturált víz!

Természetgyógyász kezelések segítője a strukturált víz!

A természetgyógyászok alapelve, hogy a gyógyulást egyaránt elő kell segíteni testi és lelki szinten. Ebben nyújt létfontosságú segítséget a hatékonyabb méregtelenítést és a szimbólumok információjának bevitelét lehetővé tevő rendezett szerkezetű, strukturált víz!

A természetgyógyászok gyakran ajánlják pácienseiknek, hogy a kezelés idején ügyeljenek a fokozott vízfogyasztásra, mely elengedhetetlen a méregtelenítés miatt a gyógyulási folyamat során. A méregtelenítést még hatékonyabbá tehetjük megfelelő tisztaságú és a szervezet számára könnyebben felhasználható víz fogyasztásával. Dr. Masaru Emoto japán vízkutató munkásságából tudjuk, hogy a hosszú csővezetékeken át szállított és magas nyomás alatt tartott víz szerkezete sok esetben sérült, töredezett. Ezzel szemben a természetes forrásvizek struktúrája ép és teljes.  Az ép struktúrájú víz szervezetünk számára is jobban hasznosítható, hatékonyabb méregtelenítést és tápanyagfelszívódást tehet lehetővé, ezzel is segítve a különböző természetgyógyász kezeléseket.

Emoto kísérletei bebizonyították, hogy a strukturált víz kiváló információ-hordozó tulajdonságokkal is rendelkezik. A tudós a víznek adott információkat, rezgéseket a vízkristályokon keresztül tette láthatóvá.

Nature’s Design – strukturált víz készítő üvegtermékek

A svájci Nature’s Design üvegtermékei – kancsói, poharai és palackjai – strukturált vizet állítanak elő. A termékekbe töltött víz kristályszerkezete laborvizsgálatokkal igazolhatóan (E. F. Braun CH-3628 Uttigen) 3 perc alatt rendeződik. Mindez annak köszönhető, hogy:

  • formatervezésük az aranymetszés arányain alapul
  • anyaguk ólom-és nehézfémektől mentes üveg
  • többségük szájjal fújt, hagyományos kézművesmunkával készül

 

További különlegességük, hogy számos termékben megtalálhatóak az élet virága vagy a csakra szimbólumok. Ezek információtartalmát a strukturált víz képes könnyedén felvenni és továbbadni számunkra.

Használja Ön is gyógykezelései során termékeinket!

Termékeinket ajánljuk természetgyógyászok számára is gyógykezelésük kiegészítésére és hatékonyabbá tételére. Csatlakozzon küldetésünkhöz: adjuk meg a lehetőséget minél több embernek arra, hogy újra az eredeti, természetes állapotában jussanak hozzá az életadó vízhez.

Hidratálja magát nyáron is strukturált vízzel!

Hidratálja magát nyáron is strukturált vízzel!

Milyen tünetei lehetnek a dehidratációnak (kiszáradásnak)? Hogyan előzhetjük meg? Mennyi és milyen vizet igyunk? – Vásárlóink rendszeresen teszik fel ezeket a kérdéseket, melyek most a nyár miatt különösen aktuálisak.

A dehidratáció tünetei

A dehidratáció tünete lehet a fáradékonyság, a fejfájás, a bőrszárazság, a hamis éhségérzet, az ingerültség vagy az emésztési problémák. Ezek a tünetek nyáron felerősödhetnek, hiszen ekkor több folyadékra van szükségünk. A folyadékpótlás különösen kisgyermekek és idősek esetén nagyon fontos! Az általános ajánlás szerint egy nap tanácsos 3 dl folyadékot meginnunk 10 kg testsúly kg-onként számolva. Meleg időjárás vagy sportolás esetén ezt növeljük további 10-10%-kal! Fontos: ha az ajánlott mennyiségnél eddig lényegesen kevesebbet ivott, akkor fokozatosan szoktassa hozzá magát a nagyobb vízbevitelhez.

Harmonizálja testét és lelkét strukturált vízzel!

Harmonizálja testét és lelkét strukturált vízzel!

A svájci Nature’s Design, strukturált víz készítő üvegtermékei immár 6. éve Magyarországon is megtalálhatóak. Ezúton is köszönjük a bizalmat vásárlóinkat!

Mit jelent a Nature’s Design?

A Nature’s Design-t magyarul úgy is fordíthatnánk: a természet formatervezése. Nem véletlenül választotta e márkanevet az immár 11 éves múltra visszatekintő svájci cég, hiszen különleges üvegáruink tervezése, anyaga és kivitelezése egyaránt a természetességet tükrözi.

  • geometriájuk az aranymetszés arányain alapul
  • anyaguk környezetbarát
  • többségük szájjal fújt, hagyományos kézművesmunkával készül

A termékek mindezen pozitív tulajdonságainak köszönhetően már 3 perc alatt rendezik a víz kristályszerkezetét, azaz strukturált vizet hoznak létre. A strukturált víz, a víznek azon természetes állapota, amely fokozottabb tápanyag-felszívódást és méregtelenítést tehet lehetővé. A kristályszerkezetben megmutatkozó pozitív változás tudományosan is bizonyított, a dr. Masaru Emoto világhírű japán vízkutató tudós és író által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárás által. (E. F. Braun CH-3628 Uttigen)

Az egyedi kancsók és poharak sikeres utat jártak be, hiszen Ázsiától, Afrikán át, Dél-Amerikáig, világszerte megvásárolhatóak.

A márka hordozható ökopalackjai két nagyszerű díjat is elnyertek: a világ legnagyobb bioélelmiszer kiállítása, a BioFach „legjobb új termék” díját, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „kiváló tervezésért és fenntarthatóságért” járó Európa díját.

A kancsók útja Magyarországra vezet…

Magyarországra 2012-ben érkeztek az egyedülálló kancsók, kis- és nagykereskedésünkön keresztül. Küldetésünk azóta is, hogy hazánkban is minél több ember megismerje a strukturált víz fogalmát és termékeink segítségével lehetőségük legyen a mindennapokban is rendezett kristályszerkezetű, éltető vizet fogyasztani.

Talán a Kedves Olvasó is találkozott már velünk, hiszen egyrészt rendszeres kiállítói vagyunk a magyarországi egészség- és környezettudatos rendezvényeknek, másrészt az Interneten is népes rajongótáborral rendelkezünk. Az elmúlt évek bizalmát és a sok kedves érdeklődést ezúton is köszönjük!

Ismerje meg vásárlónk véleményét a Nature’s Design termékekről!

Nemrégiben felmérést végeztünk közel 250 vásárlónk részvételével, akik dicsérték gyors, profi és sérülésmentes kiszállításunkat. Termékeink minőségét pedig 92%-uk találta kiváló minőségűnek.

Íme néhány vásárlói tapasztalat:

„Gyönyörűek a termékek, megszépítik a hétköznapokat, örömmel használom őket!”

„Rendkívül hasznos, gyógyító információk, esztétikus formába öntve.”

„Tetszetős forma, könnyű a fogása gyerekeknek is. Az unokáim szívesebben isznak többet!”

 

A cikk megjelent a Természetgyógyász Magazin 2018. júniusi számában.