Strukturált víz a várandósság alatt

Vízfogyasztás a terhesség alattDézsi Réka dúla – a ParaMedica Egészségmagazinban megjelent – cikkéből megtudhatjuk miért fontsos a VÁRANDÓSSÁG ALATT ISstrukturált víz fogyasztása:

Strukturált vízfogyasztás várandósság alatt

Ahogy Földünk felszínének nagy részét víz borítja, ugyanúgy testünk jelentős hányadát is víz alkotja. A víz olyan lételemünk, melynek megfelelő mennyiségű fogyasztását egyetlen nap sem nélkülözhetjük. A folyadékhiányt testünk kívül száraz, gyorsan ráncosodó, öregedő bőrrel, belül számos emésztőrendszeri, keringési, kiválasztási és egyéb panasszal, működési rendellenességgel jelzi.

Nem is gondolnánk, mennyivel tovább maradhatnánk fiatalok, ha jól hidratált bőrrel, folyadékkal optimálisan feltöltött sejtekkel, szövetekkel rendelkeznénk. Mennyivel hosszabb ideig megőrizhetnénk mozgékonyságunkat, hajlékonyságunkat, ha elegendő ízületi folyadékkal, csigolyáink között kellő folyadéktartalmú porckorongokkal járnánk-kelnénk. Agyműködésünk hanyatlása, a feledékenység és időskori elbutulás is kevésbé fenyegetne, ha nem felejtenénk el inni!

A vízkérdést ez alkalommal az élet kezdeti időszakával összefüggésben vizsgáljuk, amikor éltető közegünk épp a víz – vagyis a magzatvíz –, s folyadékpótlásunkról még nem mi, hanem édesanyánk gondoskodik.

Mennyi vizet igyunk a várandósság alatt?

A várandósság és szoptatás alatt a nők szervezete több folyadékot igényel. A tiszta víz azért ideális a kismamák számára, mert nem terheli a szervezetet cukorral és kalóriákkal.

A strukturált víz, azaz a természetes molekulastruktúrájú és energiaszintű víz fogyasztása sok várandósság alatti problémára gyógyír lehet, például strukturált víz fogyasztásával megelőzhető a szervezet fokozott vízvisszatartása. A víz egyéb, várandósoknál gyakori problémát is megelőzhet, például a székrekedést, húgyhólyaggyulladást, aranyeret, fejfájást, hányingert és gyengeséget. Azt is megfigyelték, hogy a nagy mennyiségű vízbevitel csökkenti a terhességi csíkok kialakulásának esélyét. A várandós nőknek napi minimum 2 l víz fogyasztása javasolt. Torna, intenzív mozgás, illetve nyári meleg esetén ezt a vízbevitelt még fokoznunk kell napi 4-5 literre. A kiszáradás különösen a 3. trimeszterben veszélyes, mert összehúzódásokhoz és koraszüléshez vezethet.

A víz emlékezik

Fontos figyelnünk az elfogyasztott víz minőségére is, hogy káros anyagoktól mentes, kiváló minőségű strukturált vizet fogyasszunk. Az ilyen víz ősi természetes forrásokban található, míg a csapvíz a legtöbb esetben elveszíti éltető erejét a vízelosztó rendszerben végbemenő számos folyamat során.

Ha Ön tudatában van annak, hogy a víz memóriafunkcióval bír, akkor gyermekének az élő víz segítségével pozitív üzeneteket küldhet, amelyek hozzájárulhatnak az egészségéhez. Dr. Masaru Emoto japán tudós vízkutatásai során felfedezte, hogy a víz a tudatos emberi szándék és a tartalmazó környezet hatására képes információt befogadni, fenntartani és továbbszállítani.

A várandós nők szervezetének kb. 70%-a, és a magzatot tápanyagokkal ellátó vér több, mint 84%-a víz, így Ön ennek a víznek révén is közvetítheti gondolatait és érzelmeit a magzat felé. Mivel az anyatej több mint 87%-a vízből áll, ezért az élénkített víz fogyasztásával Ön megszületett gyermekének is a legjobbat nyújthatja.

Az anya és a magzat fizikai egészségén túl, fontos figyelmet szentelnünk a mindenkori állapotot befolyásoló lelki tényezőknek is. Nem elégséges a testi tüneteket felkutatni, elemezni és orvosolni. A várandósság ugyanis nagy hatással van az anya érzelmi és szellemi állapotára, felmerülnek olyan blokkok, félelmek a tudatalattiból, amiről fogalma sem volt azelőtt. Érdemes egy jó szakemberrel átbeszélni a pillanatnyi állapotot, a baba fogantatásának körülményeit, a várandósság lelki egyensúlyát vagy épp egyensúlytalanságát, a kapcsolatot a szülőkkel, az apával, a környezettel. Dolgozzunk az elengedésen minden szinten, hiszen a testi-lelki egyensúlyhoz kiemelkedően fontos az önismereti, belső munka. Az anyaság akkor lesz boldog és teljes, ha az anya megtanulja elfogadni és szeretni feltételek nélkül önmagát és gyermekét, a felszíntől, az anyagiaktól, a körülményektől függetlenül.

(A Water Magazine 2013. májusi cikke alapján.)

Dézsi Réka
szüléstámogató dúla és tréner, DONA

Similar Posts

  • A víz struktúrájának helyreállítása

    „Lehetséges lenne? Hogyan lehelhetnénk lelket a vezetékekbe préselt vízbe? A természetben nincs műanyag.”

     

    “A műanyag palackba zárt víz a műanyag rezgéseit veszi és adja át. Megkímélhetjük testünket ettől az információtól, valamint a műanyag flakonok oldószereitől és vízlágyítóitól. Inkább üveges vizet válasszunk-, de a műanyag palackos víznél rendszerint még a csapvíz is jobb. … A legtöbb helyen nem is olyan rossz az ivóvíz. A vezetékes vízben azonban viszonylag kevés a természetes információ. Itt tudunk közbeavatkozni, hogy értékes információval lássuk el.”

    A fenti idézet Masaru Emoto és Jürgen Fliege: A víz gyógyító ereje című könyvéből származik. Az írók számos eljárást (többek között kristály-, zene illetve színterápiás módszereket) ajánlanak a víz struktúrájának helyreállítására.

    Strukturált víz készítő kancsó és pohárStrukturált víz készítése egyszerűen és gyorsan

    Ezeknél azonban létezik egy jóval egyszerűbb, napi szinten is könnyedén használható megoldás:

    A svájci Nature’ s Design – az aranymetszés arányai alapján készült – egyedülálló, strukturált víz készítő üvegtermékei speciális formavilágukkal, kialakításukkal és szimbólumaikkal olyan rezgést hoznak létre, melynek hatására a csapvíz töredezett vízkristályai szabályos szerkezetbe rendeződnek vissza. A termékekbe töltött vezetékes víznek már 3 perc elegendő, hogy erre a hatos struktúra-szerkezetre visszaálljon!

  • Így gyógyítsd a szívcsakrád!

    Hogyan működnek a csakráink?

    A csakrák metafizikai örvények, az energia forrásai. Az ősi indiai gyógyászat szerint hét központ helyezkedik el az emberi testben, amelyek a finom energiák áramlását irányítják. A hét egyensúlyban lévő nagy csakra a szervezet más-más részének tökéletes működését biztosítja. Kiegyensúlyozatlan, „blokkolt” állapotuk szellemi, érzelmi és fizikai tünetek egész sorát okozhatja.

    A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent. A finom energiák eme közvetítőit általában lótuszvirág alakjában ábrázolják. Mindegyik más-más frekvencián rezeg, a szivárvány színeinek megfelelően.

    Minden ember személyes energiamezője – aurája -, amely burokként veszi körül a testet, közös forrásból származik: az Egyetemes Életerőből, másképpen pránából vagy csiből. Ez az egyetemes energia a csakrákon keresztül áramlik a testbe.

    Ha az energia szabadon áramlik a csakrarendszeren keresztül, az aura is egészséges lesz, és ez azt jelenti, hogy a testben sem található betegség.

    A csakrák szoros összefüggésben vannak egymással, egymásba kapcsolódó fogaskerekekhez hasonlíthatjuk őket. Képzeljük csak el mi történik, ha egy ilyen rendszerben, az egyik kerék túl gyorsan vagy túl lassan forog a többihez képest. Az egész rendszer kibillen az egyensúlyából! Ezt érzelmi eredetű meghibásodás okozhatja, amelynek gyökerei többnyire a gyermekkorba nyúlnak vissza. Ha sikerül megállapítanunk, mely működési zavarok kapcsolódnak életünk egyes kihívásaihoz, már tudni is fogjuk, mely csakráknak kell különleges figyelmet szentelnünk és mely módszereket kell alkalmaznunk ahhoz, hogy helyreállítsuk a teljes egyensúlyt.

    A szívcsakra (4. csakra) jellemzői

    Helye: a mellkas közepén

    Szankszkrit neve, jelentése: Anahata, Érintetlen

    Hozzá tartozó szín: zöld, rózsaszín

    Fő megnyilvánulás: szeretet, kapcsolatok

    Hozzá tartozó mirigy: csecsemőmirigy

    Hozzá tartozó testrész: szív, mellkas, tüdő, keringés

    Elem és uralkodó bolygó: levegő, Vénusz

    Asztrológiai jegy: Mérleg, Bika

    Hozzá tartozó érzék: tapintás

    Illatok, füstölők, illóolajok: rózsa, bergamott, mézfű

    Kristályok: zöld sávos turmalin, rózsakvarc, smaragd

    Archetípusok: szerető/színész

    Testi működészavarok: felületes légzés, magas vérnyomás, szívbetegségek, rák

    Érzelmi működészavarok: félelem a csalódásoktól, visszaélésektől, függőségek, melankólia

    Életkor, életfeladat: 21-28 év, megbocsátás, együttérzés

    A csakra működés jellemzői:

    Ez a csakra az anyag és a szellem világa közötti híd – a test és a szellem együtt létezését írja körül.

    Ha a szívcsakra túl nyitott, azaz túl gyorsan forog – birtokló természetű, olyan, aki a szeretetének föltételeket szab, érzelmi éheztetéssel „büntet” és túldramatizálja a dolgokat.

    Ha a csakra blokkolt, azaz túl lassan, vagy egyáltalán nem forog – a személy fél a visszautasítástól, túlzottan szeret, érdemtelennek érzi magát a szeretetre, önsajnálatba menekül.

    Amennyiben a szívcsakra kiegyensúlyozott, azaz megfelelően forog – a személy együttérző, gondoskodó, aki föltétel nélkül képes szeretni és aki a szerelemben is a szellemi tapasztalatokat keresi.

    Szívcsakra tisztítása, erősítése

    A szívcsakra fő témája a mások, illetve önmagunk iránt táplált szeretet kiegyensúlyozása. Ezen a központi csakrán át kell haladnunk utunkon, amely az alsóbb központokból a felsőbbek felé vezet, vagyis alapvető szükségleteink birodalmából, a magasabb áldások világába. Nap mint nap ki kell állnunk a föltétlen szeretet, megbocsátás és együttérzés próbáit ahhoz, hogy a magasabb központok felé vehessük utunkat.

    A szívcsakra negatív archetípusa a színész. Érzelmi függésben él, kívülről akarja megkapni a szeretetet és azzal áltatja magát, hogy lelki sebeit meggyógyíthatja, ha talál valakit, akiből erőt meríthet. A színész azt hiszi, szeret valakit, ám szeretete féltékenységet, birtoklási vágyat, érzelmi bizonytalanságot takar.

    A szívcsakra pozitív archetípusa, a valódi szerető érzelmileg nem függ másoktól, ezért nyugodtan kitárja a szívét, és képes mind önmagát, mind másokat elfogadni. Ezek a nagylelkű, szabad szellemek nyíltan fölajánlhatják magukat másoknak, mivel tudják, hogy lényük benső magja biztonságban van.

    Hangolódjunk rá a szívcsakra rezgésére!

    Ha felismertük magunkban a szívcsakra működési zavarát, többféle módszer létezik a gyógyítására. Készíthetünk magunknak „oltárt” a szívcsakrához kapcsolódó személyes jellegű tárgyaink segítségével. Végezhetünk a szívcsakrát gyógyító meditációt, testgyakorlatokat vagy viselhetjük a csakrához tartozó kristályt, valamint gyógyíthatjuk magunkat pozitív megerősítésekkel is.

    A szívcsakra optimális rezgésére az általunk elfogyasztott vízzel is ráhangolódhatunk!

    A víz ugyanis kiváló információ felvevő, hordozó és továbbadó tulajdonságokkal bír.

    Mythos Csakra poharaink alján színes csakra szimbólumok találhatóak, a csakrához tartozó pozitív megerősítő kifejezéssel (8 nyelven), így gazdagítva a vizet a csakrához tartozó rezgés átadásával!

    A Mythos Szívcsakra pohár alján (beleégetve) megtalálható a szívcsakra szimbóluma, megerősítő kifejezése (SZERETET) és színe (zöld).

    A Szívcsakra poharat Webáruházunkban a képre kattintva találja:

    Szívcsakra pohár

    Felhasznált irodalom: Liz Simpson: A Csakra-gyógyítás

    Felső kép forrása: atlantisqueen.com

    Olvassa el ezeket is:

    Így gyógyítsd a gyökércsakrád!

    Így gyógyítsd a hasi csakrád!

    Így gyógyítsd a napfonat-csakrád!

    Így gyógyítsd a torokcsakrád!

    Így gyógyítsd a harmadik szem csakrád!

    Így gyógyítsd a korona csakrád!

  • Miranda Kerr is a Thank you ökopalackot választotta!

    Miranda Kerr világhírű topmodellt, a Color Me Mine üzletében fotózták le a Nature’s Design Thank you ökopalackjával a kezében!

    A 32 éves ausztrál Miranda Kerről talán kevesen tudják, hogy a buddhista vallás híve, rendszeresen jógázik és meditál. Lelkének ápolása mellett a testére is gondosan ügyel – fontos számára a mozgás és az egészséges táplálkozás.

    Miranda, aki sikeres modellkarrierje mellett egy 5 éves kisfiú anyukájaként is remekül helyt áll – lelkes környezet- és állatvédő. Így valószínűleg kedvenc 0.5 literes ökopalackunk sem véletlenül akadt a környezetbarát híresség kezébe!

    A Thank you ökopalackok ugyanis 100 %-ig környezetbarát, lebomló anyagokból készülnek, ráadásul minden elemük külön-külön is megvásárolható, így élettartamuk nagyságrendekkel hosszabb, mint egy műanyag palacké. A Thank you termékcsaládnak négy tagja van: a 0.7 literes és a 0.5 literes palackok, a 0.3 literes palack forró italok számára valamint a 0.3 literes cumisüveg.

    A környezettudatos Mirand Kerr választását Webáruházunkban pont itt találja!

    Miranda Kerr és a Thank you ökoapalack

     Miranda Kerr és a Thank you ökoapalack

  • Tavaszi méregtelenítés a strukturált víz erejével

    Heszberger EdinaHeszberger Edina dietetikusként végzett a budapesti Semmelweis Egyetemen, és azóta is ezen a pályán maradva segíti a hozzá fordulókat étkezési iránymutatások kidolgozásában. Munkája során anyagcseretípus meghatározáson alapuló módszert alkalmaz, amellyel teljesen egyéniévé szabhatók az étrendi ajánlások. Hitvallása, hogy az étkezésnek alapvető jelentősége van az egészség kialakítása és fenntartása szempontjából.

    A tavasz beköszöntével, az ilyenkor időszerű méregtelenítés legfontosabb segítőjéről, a vízről beszélgettünk vele.

     

    Melyek a legfontosabb tanácsai a tavaszi méregtelenítéshez?

    Tavasszal nagyon ajánlott szervezetünk megújítása, felfrissítése, amelyhez első lépésként meg kell szabadítanunk a káros méreganyagoktól! Ehhez szükség van jó minőségű és viszonylag nagyobb mennyiségű folyadékra, tisztító zöld növényi hatóanyagokra, rostokra és mindenekelőtt arra, hogy megismerve testünk valódi igényét, megtanuljunk azzal harmóniában élni és azt nem “szennyezni” tovább.

     

    Természetgyógyász magazin 2018 márciusMit igyunk és együnk ilyenkor?

    Folyadékként minden esetben tiszta, és életenergiával feltöltött, úgynevezett strukturált vizet javasolnék fogyasztani, akár teák formájában is. A koffein tartalmú zöld- és fekete teák hidratálásra nem alkalmasak, mert koffein tartalmuknál fogva inkább kihajtják a vizet a szervezetből. A folyadék napi mennyisége minimum 30ml/testtömeg kilogramm legyen.

    A sejtek optimális működése szempontjából fontos a megfelelő tápanyag ellátás, melyet a testünknek megfelelő élelmiszer-választással tudunk biztosítani. Ez tudatos döntések alapján, és a saját szervezetünk megismerését követően nagyon egyszerűen kivitelezhető. Azonban mindenki különböző, ezért a sablon-diéták sem mindenkinél hozzák meg ugyanúgy a kívánt eredményt.

     

    Miért létfontosságú a víz a méregtelenítés során?

    A víz alapvető jelentőségű, hiszen az emberi test nagy mértékben vízterekből áll. A szervezet működése kémiai és fizikai folyamatok összessége, mely reakciók elengedhetetlen feltétele a megfelelő vizes és lúgos pH tartományba eső sejt-környezet biztosítása. A szervezet tisztítása, a méreganyagok kiürítése is sokkal hatékonyabb, ha a test megfelelően vízzel ellátott.

     

    Van különbség víz és víz között?

    A vizek különböző információval, ásványianyag-, nyomelem tartalommal rendelkeznek, ebből kifolyólag rezgésszintjük is eltérő.

    Végeztünk méréseket, annak érdekében, hogy lássuk, hogy a különböző forrásból, helyekről származó vizek (csapvíz, különböző vízszűrőkkel tisztított víz, pí víz, különféle információval ellátott víz) milyen hatással vannak az egyes emberek sejt szintű energiaszintje szempontjából. Döbbenetes micsoda különbségek tapasztalhatók víz és víz között! Tapasztalat alapján az a víz a legjobb, amely megfelelően tisztított, nem túl magas az ásványi anyag tartalma és rendezett a molekula-szerkezete. Ezáltal magasrezgésű, energiával teli sejtvízhez hasonló víz keletkezik, mely jobban hasznosul, test-azonos szerkezetű, így könnyedén többet is meg tudunk inni belőle.

    A cikk megjelent a Természetgyógyász Magazin 2018. márciusi számában.

  • Vízprogramozás a zene segítségével

    Zene vízprogramozásMár tudjuk, milyen módon hathatunk a vízre gondolatainak és szavaink által vagy éppen a kristályok és a különböző színek segítségével. Most ismerkedjünk meg a vízprogramozás egy másik módjával, a zene vízre gyakorolt hatásával!

    Masaru Emoto japán vízkutatónak ez volt az egyik kedvenc témája, számos kísérletet végzett, melyek során azt tanulmányozta, hogy milyen változások következnek be a vízben különböző zenék hatására.

    Mint tudjuk, a víz kiváló információ felvevő, hordozó és továbbadó. A zene pedig szintén egyfajta információ. Rezgés, mint minden más a világunkban. Így a víz képes a zene által hordozott információt is átvenni, őrizni és átadni.

    Masaru Emoto: A víz igaz hatalma című könyve tartalmazza legrészletesebben a zenével kapcsolatos kísérleteinek leírását. A kísérleteket lényege, hogy a vízmintákat (desztillált víz) hangfalak közé állították, lejátszottak egy adott zenét, majd a vizet lefagyasztották, végül fényképeket készítettek a vízben keletkezett kristályokról. Emoto megállapította, hogy a víz a klasszikus vagy pozitív mondanivalójú zenékre gyönyörű vízkristályok megalkotásával válaszolt, míg a heavy metal zenékre, vagy a durva szövegű rap zenékre torz kristályokkal!

    Íme néhány csodás vízkristály Emoto kísérleteiből:

    Vízkristályok zene hatására

    Gyógyuljunk zenével!

    Vízből vagyunk, hiszen testünket kb. 70%-ban víz alkotja. Ha a zene örömet okoz a víznek, akkor feltétlenül jó hatással van a sejtjeinkre is, amelyeket víz alkot. Kellemes zene hallgatása közben jól érezzük magunkat, ellazulunk vagy éppen feldobódunk, energiával telünk meg.

    Emoto egy speciális géppel megmérte a különböző zeneművek hadóját, vagyis rezgését és feljegyezte azok testünkre/lelkünkre gyakorolt hatásait.

    Megállapításai alapján kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő zeneművet és azt meghallgatnunk reggel és este. Illetve kipróbálhatjuk, hogy egy pohár vizet is teszünk a hangfal elé, majd a vizet elfogyasztjuk. Saját tapasztalataink alapján nagyon kellemes, lágy ízű vizet hozhatunk így létre!

    Zeneművek és hatásaik:

    Az alábbi felsorolás Masaru Emoto: A víz igaz hatalma című könyvéből származik.

    1. Pachelbel: D-dúr kánon

    Érzelmi hadó: megszünteti az aggodalmat és a szorongást
    Fizikai hadó: a méhre és petefészekre hat

    Várandósság alatt ajánlatos hallgatni, hiszen nem szabad alábecsülni az aggodalom és a szorongás magzatra gyakorolt hatását!

    2. Bach: D-moll tokkáta és fúga

    Érzelmi hadó: megszünteti a fásultságot

    Fizikai hadó: serkenti a jobb agyfélteke működését

    Bach zenéjének ez a fennkölt darabja csakugyan ösztönző rezgést ad hallgatójának. Albert Schweitzer arról híres, hogy elivatott orvos és tehetséges orgonista volt. Állítólag ez volt az egyik kedvenc műve. Talán a tokkáta és fúga is ösztönözte munkájában.

    3. Elgar: Első induló

    Érzelmi hadó: megszabadít a félénkségtől és a bátortalanságtól

    Fizikai hadó: a gerincre és a gerincvelőre hat

    Az induló hatására természetes módon kiegyenesedik a gerinc. Ezt a zeneművet főként azoknak tanácsos hallgatni, akiknek nincs önbizalmuk mások előtt beszélni.

    4. Sarah Brightman és Andrea Bocelli: Time to say goodbye

    Érzelmi hadó: megszabadít a tehetetlenség érzésétől és a rossz hozzáállástól

    Fizikai hadó: a vastagbélre és a végbélre hat

    5. Bizet: Carmen nyitánya

    Érzelmi hadó: megszünteti az elfojtásokat

    Fizikai hadó: javítja a vérkeringést

    Carmen semmit sem fojt el magában, alakja olyan nőt ábrázol, aki szenvedélyesen táncolja a flamencót és úgy él, ahogy neki tetszik.

    6. Smetana: Moldva

    Érzelmi hadó: megszünteti az ingerlékenységet

    Fizikai hadó: a nyirokrendszerre hat

    Amikor ingerlékenynek érezzük magunkat, lényünk azt jelzi, hogy nyugalomra van szükségünk, és meg kell szabadulnunk a nyomástól. Ha kedvesek vagyunk magunkhoz, az elménk is világosabb lesz.

    7. Johann Strauss: Kék Duna-keringő

    Érzelmi hadó: segít visszanyerni a hosszantartó igénybevétel miatt elvesztett életerőt

    Fizikai hadó: a központi idegrendszerre hat

    Testileg és szellemileg egyaránt könnyednek és nemesnek érezhetjük magunkat.

    8. Joseph Ivanovich: Danube Waves

    Érzelmi hadó: megszünteti az elfojtásokat

    Fizikai hadó: javítja a vérkeringést

    Ez a zene segít, hogy érzelmeinket gátlások nélkül fejezzük ki. Ha szívünk megnyílik igaz érzéseink számára, a vérkeringés zavarai is enyhülnek, így a sejtek is új erőre kapnak. Az elfojtás mellett a makacsság, a kapzsiság és a felnagyított félelem hadója gátolja a vérkeringést.

    9. Csajkovszkij: Hattyúk tava (második felvonás)

    Érzelmi hadó: segít feloldani merevségünket

    Fizikai hadó: jótékonyan hat az ízületekre

    A Hattyúk tava szabadabb mozgásra késztet. Ízületeink mellett gondolkodásmódunk is rugalmasabbá válik.

    Váljék a zene egészségünkre!

    Érdekes volt a cikk? Ismerje meg jobban Masaru Emoto lenyűgöző kísérleteit! Válogasson könyvei közül webáruházunkban! Kattintson a képre a könyvek eléréséhez!

    Masaru Emoto könyvei

  • Az időskori dehidratáció 6 oka

    időskori dehidratáció
    M. J. Pangman

    M. J. Pangman amerikai vízkutató Hexagonális víz című könyvében rámutat, minél idősebbé válunk, annál nehezebb szervezetünk megfelelő hidratáltságát fenntartani. Ennek okai, hogy a korosodással minden esetben együtt jár a test teljes víztartalmának, valamint a sejteken belüli víz százalékarányának a csökkenése. Mi az oka ezeknek a folyamatoknak, és mit tehetünk a mérséklésükért?

    1. Az első ok az, hogy a szomjúsági mechanizmus idősebb korban kevésbé hatékonyan működik. Azaz, ahogy idősödünk, nem iszunk olyan mennyiségű vizet, mint fiatalabb korunkban.

    2. A második ok, hogy az öregedés során a sejteket körülvevő folyadékban egyre több méreganyag halmozódik fel. Ezek negatív hatásának ellensúlyozására a szervezet vizet von el a sejtek belsejéből.

    3. A harmadik ok, a víz energiájának hiányával függ össze. Manapság a Föld ivóvizének legnagyobb hányada vibrációs szempontból lapos, ún. holt víz, rossz felszívódóképességgel, melyet a szervezetnek előbb strukturálnia kell, azaz fel kell élesztenie a saját energiatartalékainak mozgósításával. Az idő előrehaladtával energiaszintünk csökken és a folyamat nehezebbé válik.

    4. A negyedik ok, a szabad gyökök elburjánzása. Szennyezett és hidrogénben gyérebb környezetben, valamint tápanyagokban szegény élelmiszerek fogyasztásával a szervezetben megjelennek, majd elburjánzanak a szabad gyökök. A test ekkor arra kényszerül, hogy a sejteken belüli vízből hidrogént vonjon el, és kimerítse a sejtek víztartalmát.

    5. A dehidratáció ötödik okának kevés köze van az öregedéshez, de lehetséges, hogy modern világunkban ez a tényező esik legnagyobb súllyal a latba. A víz nem képes belépni a sejtekbe, ha természetellenes elektromágneses mező van jelen, mint amilyet például a mobiltelefonok, számítógépek, mikrohullámú sütők, televíziók gerjesztenek. Az elektromágneses mezők zavart teremtenek sejtszinten, és akadályozzák a víz felszívódását.

    6. Az utolsó ok, ami miatt az idősebb emberek kiszáradnak, sokuk mozgásszegény életmódjában keresendő. A víznek mozgásra van szüksége ahhoz, hogy élő maradjon és energia hassa át – ugyanez vonatkozik ránk, emberekre is.

    időskori dehidratáció

    M. J. Pangman szerint a fenti okok kiküszöbölésére a megoldás, vagyis a kulcs a hosszú élethez a rendezett szerkezetű víz fogyasztásának fokozatos bevezetése, elegendő mennyiségben történő fogyasztása és a test rendszeres teljes átmozgatása.

    De miért is nem iszunk elegendő vizet? Sokszor egyszerűen azért, mert nem finom. A strukturált víz jellemzője viszont, hogy íze selymesen lágy és finom. Jobban oltja a szomjat, egyszerűen jólesik, szívesen iszunk belőle, s így nem kell tartanunk a kiszáradás negatív következményeitől.

    A svájci Nature’s Design mindennapi használatra szánt kancsói és poharai elhozzák otthonába Önnek is a strukturált vizet.

    Elégedett vásárlónk tapasztalata

    „Édesanyám azóta jobban alszik és legfőképpen több vizet fogyaszt, mint előtte. Azt mondta, hogy ennek a víznek finom az íze, lágyabb, bársonyosabb, selymesebb.”

    Fogyasszon Ön is kellő mennyiségű, finom strukturált vizet! Tekintse meg aktuális akcióinkat!