Több energia és ragyogóbb bőr strukturált vízzel

Több energia vízzel
Sarah Smith

Az interneten számos „30 napos vízivási kihívás” kering, melyet Sarah Smith, a Daily Mail újságírónője indított el. „Előtte-utána” fotóval illusztrált cikkében számolt be arról, milyen jótékony hatásokat tapasztalt miután 30 napon keresztül megnövelte az addig 1 literes vízbevitelét 3 literre.

Az újságírónő cikke bejárta a világot, s ezen felbuzdulva sokan döntöttek úgy, hogy követik a példáját. A résztvevők arról számoltak be, hogy a „vízkúra” után bőrük puhább, feszesebb és ragyogóbb lett, halványodtad a szemek alatti sötét karikák, a pattanások és a narancsbőr.

A résztvevők nem véletlenül számoltak szinte egyöntetűen első helyen a bőrükön tapasztalt változásokról, hiszen ez, szervezetünk első védelmi vonala. A dehidratált szervezet a bőrtől von el először vizet, hogy a szerveket épségben tartsa, így mind a hiányos, mind a megfelelő folyadékbevitelnek rövid idő alatt látványos nyomai lehetnek külsőnkön.

Sokan tapasztalták azt is, hogy alvásuk mélyebb lett, reggel könnyebben ébredtek. A résztvevők napközben is nagyobb energiával rendelkeztek, és könnyebben teljesítették munkahelyi feladataikat. Volt, aki a migrénes fejfájásától szabadult meg, más étvágyának csökkenését, vagy hangulatának javulását észlelte.

Mennyit és milyen vizet igyunk?

Több energia vízzel

Nők esetén 2- 2,5 liter, férfiaknál 3,5 liter víz fogyasztása ajánlott naponta, mely értékek az életkor, a testsúly, a fizikai aktivitás, az éghajlat stb. függvényében változhatnak. Természetesen itt is érdemes a fokozatosság elvét betartanunk, hogy új vízivási szokásaink könnyedén és maradandóan épüljenek be életünkbe.

Szervezetünkben az élettani folyamatok rendezett szerkezetű vízben zajlanak. Ha kristályszerkezet nélküli víz kerül a szervezetbe, az jelentős energia-ráfordítás rendezett vízzé alakítani, mely folyamat az évek múlásával egyre nagyobb kihívás. Azzal segíthetünk szervezetünknek, ha ivóvizünk tiszta és strukturált kristályszerkezetű. A strukturált víz fogyasztása elősegítheti a fokozottabb hidratálást, méregtelenítést, tápanyag-felszívódást és sejtközötti kommunikációt. Íze selymes és lágy, ezért többet is iszunk belőle.

Készítsen egyszerűen és gyorsan strukturált vizet otthonában a svájci Nature’s Design mindennapi használatra szánt üvegtermékeivel! A termékek kristályszerkezetre gyakorolt jótékony hatása laborvizsgálatokkal (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) bizonyított, minőségüket pedig vásárlóink 12 éves pozitív tapasztalata garantálja.

„Vonzóak az üvegek, poharak. Aki nem tud elég vizet inni, vagy eddig nem tette meg, megtanul a gyönyörű üvegek által. A víz lágy, selymes, itatja magát. A család minden tagja napi szinten örömmel használja őket – otthon, iskolában.”

K. Ágnes, Budapest

Próbálja ki a 30 napos vízivási kihívást Ön is! Tapasztalja meg milyen pozitív változásokkal jár 30 napon keresztül megfelelő mennyiségű vizet fogyasztani és ezzel egy egészségesebb életmódra váltani. Örömmel várjuk beszámolóját az info@vitalizal.hu e-mail címen!

Több energia vízzel

Similar Posts

  • Hol készültek a Nature’s Design termékek laborvizsgálatai?

    A Nature’s Design különleges üveg- és porcelántermékei az aranymetszés alapján kialakított egyedi formaviláguknak köszönhetően helyreállítják a víz természetes kristályszerkezetét, azaz strukturált vizet hoznak létre.

    Az így kialakult rendezett kristályszerkezetű víz könnyebben képes felvenni a szimbólumok vagy más pozitív megerősítek információját. A kristályszerkezetben beállt változás tudományosan is bizonyított, a dr. Masaru Emoto világhírű japán vízkutató tudós és író által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárás által.

    A Nature’s Design termékek laborvizsgálatai a svájci Uttigenben, Ernst F. Braun és Sarah Steinmann laborjában készültek. Sarah Steinmann éveken keresztül dolgozott dr. Emoto tanítványaként, tőle tanulta a vízkristály-fényképészeti eljárás lépéseit, melyeket az alábbi fotó szemléltet:

    vizkristaly_foto_eljaras

    A lefagyasztott és lefényképezett cseppekben kialakult alakzatok közül, a legjellemzőbb, hatszögletű formát választják ki.

    Íme néhány gyönyörű vízkristályfotó Ernst F. Braun és Sarah Steinmann laborjából:

    1. Az einsledeln-i Marienbrunnen kolostor vízkristályfotója:

    Vízkristály

     

    2. A medjugorje-i gyógyvíz vízkristályfotója:

    Vízkristály kép

     

    3. A Lourdes-i gyógyvíz vízkristályfotója:

    Lourdes vízkristály fotó
    4. Hegyikristály vízkristályfotója:
    (A hegyikristályt tiszta vízbe helyezték és ebből vettek vízmintát)

    Vízkristály fotó

     

    5. A scherlibach-i vízesés vízkristályfotója:

    Vízkristály fotó

    6. A rüttihubelbad-i forrás vízkristályfotója:

    Vízkristály kép

    Képek és szöveg forrása: http://wasserkristall.ch/

     

  • Viszlát műanyag palack! Helló öko palack!

    Thank you hordozható palackAz évente elhasznált műanyag flakonok száma olyan nagy, hogy 26-szor körbeérné a Földet. A fogyasztás pedig évről évre nő. A műanyag palackok nagymértékű környezeti problémát jelentenek, mert 70-90% -uk soha nem kerül újrahasznosításra, hanem hulladéklerakókban és az óceánokban végzik, komolyan veszélyeztetve ezáltal egészségünket.

    A svájci Nature’s Design az emberek, az állatok és a környezet védelme érdekében kifejlesztette az első 100%-ban környezetbarát Thank you öko palack termékcsaládját. A termékek teljesen természetes és biológiailag lebomló anyagokból készülnek.

    Mi történik az elhasznált műanyag palackokkal?

    Műanyag palack környezetszennyezésÉvente 150,000,000,000 liter vizet palackoznak műanyagba bolygónkon. A palackok túlnyomó többsége (70-90%) hulladéklerakókban végzi, soha nem kerül újrahasznosításra – károsítva ezáltal a környezetet, mivel egy műanyag palack lebomlási ideje akár 700 év is lehet! Gondoljunk csak bele: a következő generációk számára műanyag palack hegyek maradnak utánunk világszerte. Ha a műanyag palackok száma nem csökken, unokáink vajon mit fognak velük kezdeni?

    A műanyag palackok másik része végül az óceánokba kerül, ahol az áramlatok miatt ún. “műanyag szigeteket” alkotnak. Halak, teknősök és más állatok gyakran beléjük gabalyodnak, ami legtöbbször végzetes lesz számukra… Megfulladnak vagy lenyelik a káros mikro-részecskéket.  A mikro-részecskék a táplálékláncon keresztül az emberi szervezetbe is bekerülnek. Ha a műanyag palackok száma nem csökken, hol fognak élni a tengeri állatok, és mi tudunk-e majd halat enni a jövőben?

    Mit tehetünk a környezetünk védelmében?

    Mindezek miatt, a műanyag palackok árusítását a világ egyes részein már betiltották (San Francisco-ban, a Grand Canyon Nemzeti Parkban, Concord Massachusetts-ben, az ausztráliai Bundanoon-ban, a Seattle-i Egyetemen). Reméljük, hamarosan számos új hely is csatlakozik a kezdeményezéshez!

    Szerencsére egyre többen ismerik fel a műanyag palackokkal kapcsolatos komoly veszélyt és ez mind több és több embert sarkall cselekvésre! Ez ösztönözte a svájci Alois Britschgi-t és üzlettársát Nico Cocchiarella-t is, hogy keresni kezdjék a megoldásokat. A Nature’s Design fejlesztő csapata végül 18 hónapnyi megfeszített munkával alkotta meg a világ első 100%-ig környezetbarát öko palack termékcsaládját. A palackoknak a Thank you (köszönöm) nevet adták, a Föld hálájának kifejezéseként.

    Legyen Ön a változás! Váltson Thank you ökopalackra!

    Ökopalack és öko cumisüvegA Thank you termékcsaládot először a 2015. februárjában megtartott BioFach kiállításon és vásáron mutatták be, amely a legnagyobb bio vásár a világon és ahol a termékcsalád megkapta a legjobb új terméknek járó díjat. 2015. augusztus 31-én pedig az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kiváló tervezésért és fenntarthatóságért járó Európai Díját nyerte el. Az ÖKOpalackok teljes egészében az Európai Unió tagállamaiban készülnek.

    A termékcsaládnak négy tagja van: a 0.5 literes és a 0.7 literes ökopalackok, a 0.3 literes öko palack forró italok számára valamint a 0.3 literes ökocumisüveg. Az üvegpalackok anyaga 40% -ban újrahasznosított fehér üveg és 60% -ban természetes kvarchomok. A kupak FSC tanúsítvánnyal rendelkező bükkfából készült, belseje fa biomassza. A palackokat finomra őrölt parafából készült borítás védi, a gumiszalagok anyaga pedig természetes gumi. A cumisüveg cumifeje gumi, kupakja rozsdamentes acél.

    Ha egy Thank you ÖKOpalackot eldobnánk a természetben, az teljesen lebomlana. Azonban, mivel a palack minden egyes része külön-külön is megvásárolható és ezáltal évekig használható, így nincs okunk eldobni!

    Az ÖKOpalackok használatával Ön is hozzájárul a bolygónkon keletkező műanyag hulladék csökkentéséhez!

    Ön mennyire környezetbarát?

    Töltse ki a vízzel és a hulladékkezeléssel kapcsolatos 1 perces tesztünket, hogy megtudja magáról: harmóniában van-e környezetével vagy lenne még min javítani…?

    Tovább a teszthez!

  • Nézze meg Thank you ökopalackjaink vízkristályfotóit!

    29Természetesen a Thank you ökopalackok is – a Nature’s Design többi termékéhez hasonlóan – az aranymetszés alapján kialakított formavilággal rendelkeznek. A speciális forma laborvizsgálatokkal bizonyítottan pozitív hatással van a vízre, rendezi annak kristályszerkezetét, strukturált vizet hoz létre.

    Milyen vízkristályok képződtek az ökopalackokban?

    A Thank you termékcsalád 4 féle ökopalackjának vízre gyakorolt jótékony hatását a svájci Uttigenben, Ernst F. Braun és Sarah Steinmann laborjában vizsgálták.

    Az eljárás során a vízből mintákat vesznek, melyeket -30 Celsius fokon lefagyasztanak, majd mikroszkóp alatt felnagyítva lefényképeznek, végül az elkészült képek közül kiválasztják a legjellemzőbbet. A módszer részletesebb leírása – képekkel – itt található.

    A vizsgálatról természetesen tanúsítvány is készült, a gyönyörű öko palack vízkristály fotók magukért beszélnek!

    A Thank you ökopalackok a tanúsítvány-képekre kattintva megvásárolhatóak webáruházunkban!

    1. Thank you ökopalack 500 ml

    Thank you ökopalack 0.5 l vízkristály fotó

     

    2. Thank you ökopalack 700 ml

    Thank you ökopalack 0.7 l vízkristály fotó

     

    3. Thank you ökopalack 300 ml, forró italoknak is

    Thank you ökopalack 0.3 l vízkristály fotó

     

    4. Thank you ökocumisüveg

    Thank you öko cumisüveg vízkristály fotó

     

  • |

    Csakrák megtisztításának és aktivizálásának lehetőségei II.

    Csakrák megtisztításának és aktivizálásának lehetőségei II.

     

    A csakrák megtisztításának, energiáik felszabadításának számos módja van. Elősegíthetjük a természetben töltött idővel, hang-, zene- és színterápiával, ásványokkal, valamint különféle jóga-gyakorlatokkal.
    Ebben a cikkben az harmadik és negyedik csakra: a napfonat- és szívcsakra szempontjából mutatjuk be ezeket.

     

    A napfonat csakra megtisztítása

    A napfonat csakra harmonikus működése esetén tiszteljük önmagunkat és másokat. Sugárzó, egészséges önbizalommal, határozottsággal és nyitottsággal fordulunk a világ felé. Megvalósítjuk céljainkat, elképzeléseinket. Az akaratunkat érvényre tudjuk juttatni, de úgy, hogy szem előtt tartjuk mások érdekeit is. Felénk érkező kritikát kellőképpen a helyén tudjuk kezelni, és az építő jellegűeket magunk hasznára fordítjuk.

     

    Természetben töltött idővel:

    A napfény a köldök-csakra, azaz a napfonat erejének, melegének, sugarának felel meg. Ha megnyitjuk magunkat a nap fényének, ezek a tulajdonságok élővé válnak bennünk. Egy napsütötte, érett repce- vagy kukoricaföld a melegség, a nap fénnyel teli erejének emlékét idézi fel bennünk.

    Ha megfigyelünk egy napraforgót, a rezgő magok egységében egy spirálisan hullámzó mintát láthatunk, a virágszirmokban pedig egy kifelé sugárzó aranyló fényt. Mélyedjünk el e növény megfigyelésében, és rájöhetünk, hogy a belső egységben egy „jól koreografált”, ám könnyed táncmozgás található, amely erőteljesen, s ugyanakkor barátságosan és lágyan, tele szépséggel sugárzik a külvilág felé.

     

    Hangterápiával:

    A harmadik csakrát a szenvedélyes, gyors ritmusok aktivizálják. A zenekari muzsikák egyensúlyba hozhatják a napfonat csakrát.

    Mantrája: RAM

     

    Drágakő-terápiával:

    Tigrisszem: a tigrisszem elősegíti mind a külső, mind a belső látóerő kifejlődését. Növeli a megértésünket saját magunkkal és másokkal kapcsolatban, segítségével könnyebben ismerjük fel saját hibáinkat, s ennek megfelelően cselekszünk.

    Topáz: arany színe melegséget és energiát kölcsönöz viselőjének. Segíti öntudatunk, általa éberebbek, élénkebbek lehetünk, valamint fogékonyabbá válhatunk az örömök megélésére. Elűzi a rossz hangulatot, szellemi és fizikai téren egyaránt élénkít.

    Citrin: a citrin a kellemes közérzettel, a melegséggel, a biztonság érzésével ajándékoz meg. Általa könnyebben dolgozhatjuk fel- és építhetjük be személyiségünkbe megélt élményeinket. Támogat terveink megvalósításában.

     

    Aromaterápiával:

    Levendula: a levendulaolaj nyugtatja, lazítja a túlműködő napfonat csakrát. Segít a betokosodott érzelmek feloldásában és feldolgozásában.

    Rozmaring: a fűszeres rozmaringolajakat akkor alkalmazzuk, ha a napfonat csakra csökkent működését tapasztaljuk. Élénkítő hatású, segít legyőzni a lustaságot, növeli aktivitásunkat.

    Bergamott: a bergamottfa gyümölcséből nyert olaj íllóanyaga fénnyel tölt el bennünket. Friss citromillata serkenti életenergíánkat, növeli önbizalmunkat.

     

    Jógával:

    Karma-jóga: a karma-jógában az önzetlenség kifejlesztése a cél, ami azt jelenti, hogy ne gondoljunk a cselekedeteink eredményére. Ily módon a karma-jógát gyakorló megnyílik az isteni akarat előtt és cselekedeteit a fejlődés természetes erőinek rendeli alá, amelyek visszatükrözik Isten akaratát a teremtésben.

     

    Színterápiával:

    A napsugár lényére emlékeztető tiszta sárga szín aktivízálja és erősíti a harmadik csakra működését. A sárga szín élénkíti a gondolkodást és segít a kapcsolatok kialakításában, megőrzésében, a kommunikációban. Lelki erőt ad, melynek köszönhetően lelkesebbnek, cselekvőképesebbnek érezhetjük magunkat. Csökkenti passzivitásunkat. A napsárga színárnyalat nyugtatóan hat lelki bajok vagy zavarok esetén.

     

    Mythos csakra pohárral:
    A Mythos napfonat csakra pohár az élénk sárga színt és a “Bátorság” feliratot kapta. A pohár speciális formai kialakításának köszönhetően a benne tárolt víznek rendezett szerkezetet biztosít, és a rendezett struktúrájú víz a pohár alján lévő napfonat csakra szimbólum üzenetét közvetíti elősegítve csakránk harmonizását. Ha szeretnéd elősegíteni gyökércsakrád aktivizálását, próbáld ki a Mythos gyökércsakra poharat:
    https://www.hazhozkuldo.hu/natures-design-termekek-127/poharak-80/mythos-csakra-poharak-96/mythos-napfonat-csakra-pohar-batorsag-620

     

    Szívcsakra megtisztítása

     

    Szív csakra harmonikus működése esetén együttérzőek vagyunk. Szeretjük önmagunkat, és képesek vagyunk másokat is feltétel nélküli szeretni. Természetes számunkra a másokról gondoskodás, az önzetlenség, és az együttérzés. Megbocsátás erejével túllépünk régi sérelmeinken, és továbbra is nyitottan fordulunk embertársaink felé. Kapcsolataink mélyek, őszinték, bátran elmondhatjuk saját problémáinkat is.

     

    Természetben töltött idővel:

    Menjünk ki egy zöld erdőbe vagy mezőre, és tegyünk ott egy csendes sétát. Ez egész lényünkre pozitívan hat, a szívcsakrán keresztül. Ha rózsaszínű virágot, égboltot látunk, figyeljük meg, hiszen ez a szín gyógyítja leginkább a szívcsakránkat.

    Hangterápiával:
    A klasszikus, meditációs és szakrális (akár keleti akár nyugati hagyományokon alapuló) zene hat a szívcsakránkra: feléleszti bennünk a szeretet erejét, és élénkítő, harmonizáló hatással van ránk.

     

    Drágakőterápiával:

    Rózsakvarc: a rózsakvarc lágy, rózsaszínű fénye erősíti a szelídség, a gyöngédség és a szeretet érzését. Lelkünket megtölti a szeretettel, amelyek gyógyítják lelki sebeinket. A rózsakvarc önmagunk elfogadására és szeretetére tanít. Érzékenyebbé tesz mások iránt is, valamint fejleszti fogékonyságunkat a művészet szépsége iránt.

     

    Jade vagy más néven nefrit (A jade tulajdonképpen két különböző ásvány, a jádeit és a nefrit

    összefoglaló neve): a jáde lágy zöld színe békességet, harmóniát, bölcsességet, igazságosságot és eltökéltséget sugároz magából. A jade ellazítja, megnyugtatja a szívet. Segít felfedeznünk és átélnünk a teremtményekben rejlő szépséget, s ezáltal jobban tudjuk értékelni és szeretni az egész teremtett világot. A jade képes megszüntetni a nyugtalanság állapotát és békés álomba ringat.

     

    Aromaterápiával:
    Rózsaolaj: sokak szerint ez az az illat, ami leginkább harmonizáló hatással bír. Lágy, szeretetet árasztó kisugárzása gyógyítja és csillapítja a szív sebeit. Segít észrevenni a teremtett világban a szeretetet, a szépséget és a harmóniát. A rózsaolaj örömmel és az odaadás vágyával tölti meg szivünket.

     

    Jógával:

    Bhakti-jóga: a Bhakti-jóga gyakorlásával a szereteten át eljuthatunk az Istenhez, A Bhaktijógát gyakorló érzései elmélyülnek és megerősödnek, ő maga pedig közelebb kerül az istenséghez. Mindent az Istenre vezet vissza, mindenben Öt látja, s még a szeretetben is feléje közelít.

     

    Színterápiával:

    A szívcsakrához két szín is kapcsolódik:

    A zöld harmóniát és együttérzést sugall, békítően hat ránk, szeretettel és békességgel tölt el bennünket. Regenerálja a testünket, a lelkünket és a szellemünket, új energiát ad nekünk. Rózsaszín növeli bennünk a szeretetet és a barátság érzését, és újból életre keltik a bennünk szunnyadó gyermeki kreativitást, aminek következtében segítenek minket alkotó tevékenységünkben is.

     

    Mythos csakra pohárral:

    A Mythos szív-csakra pohár alján, zöld színű alapon szerepel a szív-csakra szimbóluma, valamint a csakrához rendelhető “SZERETET” szó 8 nyelven. A pohár speciális formai kialakításának köszönhetően a benne tárolt víznek rendezett szerkezetet biztosít, és a rendezett struktúrájú víz a pohár alján lévő szívcsakra szimbólum üzenetét közvetíti elősegítve csakránk harmonizását. Ha szeretnéd elősegíteni gyökércsakrád aktivizálását, próbáld ki a Mythos gyökércsakra poharat:

    https://www.hazhozkuldo.hu/natures-design-termekek-127/poharak-80/mythos-csakra-poharak-96/mythos-szivcsakra-pohar-szeretet-697

     

    forrás: Shalila Sharamon, Bodo J. Baginski: Rejtett energiák

  • Csíráztatási-kísérlet aranymetszett üvegpohárban – képekkel!

    Vannak emberek, akik nem egyszerűen csak elhiszik, amit mondanak nekik, hanem szeretnek maguk utánajárni a dolgoknak. Kipróbálnak, tesztelnek, tapasztalnak és ez alapján döntenek. Czirják Tamás is egy ilyen ember – szerencsére!

    Ahogy az általa írt cikkből is kiderül, amikor először hallott a Nature’s Design strukturált víz készítő üvegtermékeiről és a víz kristályszerkezetére gyakorolt harmonizáló hatásukról, kissé szkeptikusan állt a kérdéshez. Ezért egy csíráztatási kísérletbe kezdett, melynek során lucerna csírát helyezett három üvegpohárba. Az első hagyományos üvegpohárba csapvizet töltött, a második, szintén hagyományos üvegpohárba tisztított vizet. A harmadik üvegpohár a Nature’s Design aranymetszés pohár volt, ebbe is tisztított víz került. A csíráztatás során bekövetkezett változásokat fotókkal dokumentálta, azonban az eredmény még őt is meglepte!

    A képeken látható, hogy a Nature’s Design üvegpoharában lévő csírák mennyivel dúsabbak, zöldebbek – élettel telibbek!

     

    1. nap

    Strukturált víz csíra kisérlet

     

    2. nap

    Strukturált víz csíra kisérlet

    4. nap

    Strukturált víz csíra kisérlet

    Végeredmény

    Strukturált víz csíra kisérlet

  • Mikor, mennyi és milyen vizet fogyasszunk?

    Ezek a legfontosabb kérdések a vízfogyasztással kapcsolatban, melyekre sokféle válasz született már. Cikkünkben most összefoglaljuk a leglényegesebb szabályokat:

    Mikor igyunk vizet?

    Mennyi vizet igyunk - kgRögtön kezdhetjük a napot egy pohár vízzel. A reggeli csak ezután következzen legalább fél órával. A főétkezések előtt fél órával történő vízivás egyébként nagyon áldásos, egyrészt segíti az emésztést, másrészt megtelíti a gyomrot, így kevesebb ételt fogyasztunk el, nem esszük túl magunkat. Lehetőleg ebéd után 2-2,5 órán át ne igyunk a megfelelő emésztés érdekében, maximum csak egy-egy kortyot, ha nagyon muszáj.  Egyébként napi vízadagunkat a nap folyamán elosztva, kb. 2 dl-es mennyiségekben fogyasszuk el. A nap végén, lefekvés előtt is jusson eszünkbe meginni egy pohár vizet.

    Milyen vizet igyunk?

    A legtöbb energiát a hegyi patakok és források tiszta, emberi kéz érintésétől mentes vize tartalmazza. Az ilyen vizek kristályszerkezete rendezett, hatszögletű formát ölt, ezért strukturált víznek is nevezzük. Sajnos amikor a vizet kiszakítjuk természetes közegéből és elosztó rendszerek rabjává tesszük, energetikailag sérül, kristályszerkezete megtörik.

    Szervezetünk a roncsolódott kristályszerkezetű vizet csak óriási energiaráfordítás árán képes átalakítani. Ezzel szemben, ha strukturált vizet fogyasztunk, nagy mennyiségű energiát spórolhatunk meg szervezetünknek.

    Strukturált víz

    Az újszülött kisbabák strukturált víz készlete 97%, mely idővel egyre fogyatkozik. Időseknél, ha ez az arány 35% alá csökken, akkor következik be a halál. Strukturált víz rendszeres fogyasztásával ezt az arányt pozitív irányba tolhatjuk. Elérhetünk így egyfajta anti-aging hatást és életminőség javulást, a sejtszintű tisztulásnak köszönhetően.

    A strukturált víz segítheti élettevékenységünket, immunrendszerünket, fokozhatja a tápanyagok felszívódását és a méregtelenítést.

    A svájci Nature’s Design – az aranymetszés arányai alapján megtervezett – üveg- és porcelántermékei strukturált vizet állítanak elő.

    A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják (E.F.Braun CH-3628 Uttigen).

    Mennyi vizet igyunk?

    Számolja ki Vízfogyasztási kalkulátorunk segítségével, hogy mennyi vízre van szüksége, ahhoz, hogy szervezete megfelelően hidratált legyen!

    Tovább a Vízfogyasztási kalkulátorhoz!