Dr. Masaru Emoto A víz titokzatos élete című könyvében szerepel egy érdekes kísérlet, melynek során megmutatták a víznek az öt nagy világvallás nevét.
Íme, így mutatnak a különböző világvallások vízkristály fotói:
Kereszténység – A kristály csúcsai karácsonyfákra emlékeztetnek. Az aprólékos részletek és alakzatok a középkori templomok díszítményeit idézik.
Buddhizmus – A buddhizmus volt az egyetlen vallás, amelynél egy középen üres kristály jött létre. A lyuk talán a következő életbe vezető utat ábrázolja, a buddhizmus reinkarnációtanára utalva. Szép és arányos kristály.
Judaizmus – A zsidó vallás parancsolatait szigorúnak tartják, ám ez a kristály kimondottan pazar és fesztelen. Egymást átfedő rétegei ugyancsak egyedülállóak.
Hinduizmus – A kristály hatszöge szinte tökéletes mértani alakzat, mintha kaleidoszkópba pillantva jelenne meg előttünk.
Iszlám – Ebben az esetben is gyönyörű kristály keletkezett, ami talán a vallás átfogó tanának köszönhető.
Mindannyiunkkal megesik, hogy a mindennapos rohanásban elfelejtünk elegendő vizet inni – annyit, amennyire szervezetünknek valóban szüksége lenne. Nem is gondolnánk, hogy emiatt számos olyan egészségügyi problémával kell szembenéznünk, amelyeket a vízhiány, vagy más néven dehidratáció okoz. Ilyen például a fáradékonyság, a fejfájás, az alvászavarok, az ingerültség vagy épp az emésztési problémák.Idősek és gyermekek esetén a dehidratáció fokozottabb problémát jelent, náluk különösen fontos odafigyelni a megfelelő vízpótlásra!
Ha csak egy tanácsot adhatnánk az egészsége megőrzése érdekében, azt mondanánk: igyon több vizet!
A tudatos vízfogyasztás minden tekintetben pozitív hatással van ránk, testi és lelki szinten egyaránt. Nagy általánosságban elmondható, hogy nők esetén 2,5 liter, férfiak esetén 3,5 liter víz fogyasztása lenne ajánlott naponta, mely értékek az életkor, a testsúly, a fizikai aktivitás és egyéb körülmények függvényében változhatnak. Természetesen az sem mindegy, milyen vizet fogyasztunk!
Strukturált víz, az élet vize
A strukturált víz, rendezett kristálystruktúrájú vizet jelent. Ez a víz természetes állapota, mely fokozottabb tápanyagfelszívódást és méregtelenítést tehet lehetővé. Továbbá a víz ebben az állapotában válik képessé fontos feladata betöltésére: az információ befogadására, megtartására és továbbadására. Íze is teljesen más: lágy és természetes, amely éltető energiával tölt fel, ezért többet is iszunk belőle.
Igyon strukturált vizet minden nap!
A svájci Nature’s Design egyedülálló üvegtermékeiben tárolt víz már 3 perc elteltével strukturált vízzé rendeződik.
Ez annak köszönhető, hogy a kancsók, poharak, hordozható öko palackok formája és anyaga a természettel teljes összhangot alkot. Formaviláguk az aranymetszés arányait követi – ez figyelhető meg hullámos kialakításukban -, anyaguk környezetbarát, ólom- és egyéb nehézfémektől mentes, többségük kézzel, hagyományos eljárással készül. További különlegességük, hogy számos termékben megtalálhatóak az élet virága vagy a csakra szimbólumok. Ezek információtartalmát a strukturált víz képes könnyedén felvenni és továbbadni számunkra. Így segítheti elő a strukturált víz testünk, a szimbólumok pedig lelkünk egészségét. Ezekben a poharakban és kancsókban tárolt víz kristályszerkezetében megmutatkozó pozitív változás tudományosan is bizonyított, amelyet a dr. Masaru Emoto világhírű japán vízkutató tudós által akkreditált svájci E. F. Braun uttigeni laboratóriumában vizsgáltak.
Ismerje meg vásárlónk véleményét a Nature’s Design termékekről!
„Azért szeretek belőlük inni, mert sokkal finomabb, selymesebb, bennük minden folyadék, és csodaszép díszei is a lakásnak! A különlegesség érzésével ajándékoznak meg!” K. Tamásné
“Sokkal több vizet fogyaszt a 6 éves lányom, amióta ezt használjuk. Mindig azt mondja: “Anya, kérek vizet, de élőt!” Sz. Ágnes
“Nemcsak a környezetemet óvom, mert nem használok műanyagot, hanem az egészségemet is, mert a víz, amit iszom energetizált, frissít és finom.” Zs. Andrea
A csakrák metafizikai örvények, az energia forrásai. Az ősi indiai gyógyászat szerint hét központ helyezkedik el az emberi testben, amelyek a finom energiák áramlását irányítják. A hét egyensúlyban lévő nagy csakra a szervezet más-más részének tökéletes működését biztosítja. Kiegyensúlyozatlan, „blokkolt” állapotuk szellemi, érzelmi és fizikai tünetek egész sorát okozhatja.
A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent. A finom energiák eme közvetítőit általában lótuszvirág alakjában ábrázolják. Mindegyik más-más frekvencián rezeg, a szivárvány színeinek megfelelően.
Minden ember személyes energiamezője – aurája -, amely burokként veszi körül a testet, közös forrásból származik: az Egyetemes Életerőből, másképpen pránából vagy csiből. Ez az egyetemes energia a csakrákon keresztül áramlik a testbe.
Ha az energia szabadon áramlik a csakrarendszeren keresztül, az aura is egészséges lesz, és ez azt jelenti, hogy a testben sem található betegség.
A csakrák szoros összefüggésben vannak egymással, egymásba kapcsolódó fogaskerekekhez hasonlíthatjuk őket. Képzeljük csak el mi történik, ha egy ilyen rendszerben, az egyik kerék túl gyorsan vagy túl lassan forog a többihez képest. Az egész rendszer kibillen az egyensúlyából! Ezt érzelmi eredetű meghibásodás okozhatja, amelynek gyökerei többnyire a gyermekkorba nyúlnak vissza. Ha sikerül megállapítanunk, mely működési zavarok kapcsolódnak életünk egyes kihívásaihoz, már tudni is fogjuk, mely csakráknak kell különleges figyelmet szentelnünk és mely módszereket kell alkalmaznunk ahhoz, hogy helyreállítsuk a teljes egyensúlyt.
A hasi csakra (2., szakrális vagy szex csakra) jellemzői
Helye: alhas, a köldök és a nemi szervek között
Szankszkrit neve, jelentése: Szvadhiszthana, Édes íz
Hozzá tartozó szín: narancssárga
Fő megnyilvánulás: érzelmi egyensúly, szexualitás
Hozzá tartozó mirigy: petefészek, here
Hozzá tartozó testrész: nemi szerv, hólyag, prosztata, méh
Életkor, életfeladat: 8-14 év, a szociális érésből, beilleszkedésből fakadó kihívások, motivációk
A csakra működés jellemzői:
A hasi csakra szankszkrit nevének jelentése „édes íz” – és ez a csakra valóban azokkal a dolgokkal áll kapcsolatban, melyek édessé teszik az életet: a gyönyörrel, a szexualitással, a táplálkozással, a mozgással, a változással.
Ha a hasi csakra túl nyitott, azaz túl gyorsan forog – érzelmileg kiegyensúlyozatlan, befolyásolható, szexuálisan túlfűtött.
Ha a csakra blokkolt, azaz túl lassan, vagy egyáltalán nem forog – a személy túl érzékeny, túl szigorú önmagához, ok nélkül bűntudatot érez, frigid vagy impotens.
Amennyiben a hasi csakra kiegyensúlyozott, azaz megfelelően forog – a személy bízik önmagában és másokban, kimutatja érzéseit, kreatív.
A hasi csakra továbbfejleszti a gyökércsakra fő témáit. Itt a személyes felelősség és az önkifejezés nyer alapvető fontosságot.
Archetípusai – az uralkodó és a mártír – a bőséghez való viszonyulásunkról szólnak, és arról, hiszünk-e abban, hogy megérdemeljük az élet élvezetét. A mártírság nem más, mint az önsajnálat mélységes mély verme, amelyben az ember még csak indítékot sem érez arra, hogy megváltoztassa a helyzetéért okolható negatív hozzáállást. Az érme fényesebbik oldala az uralkodó. Ez az archetípus élete részévé, mindennapos tapasztalatává teszi a szép, kívánatos dolgokat. A kihívásokat, mint a fejlődés lehetőségeit fogja fel. Ő a jót igyekszik meglátni minden helyzetben, és nem a hátrányokat, általában úgy találja, hogy csupa jót hoz neki az élet.
Hangolódjunk rá a hasi csakra rezgésére!
Ha felismertük magunkban a hasi csakra működési zavarát, többféle módszer létezik a gyógyítására. Készíthetünk magunknak „oltárt” a hasi csakrához kapcsolódó személyes jellegű tárgyaink segítségével. Végezhetünk a hasi csakrát gyógyító meditációt, testgyakorlatokat vagy viselhetjük a csakrához tartozó kristályt, valamint gyógyíthatjuk magunkat pozitív megerősítésekkel is.
A hasi csakra optimális rezgésére az általunk elfogyasztott vízzel is ráhangolódhatunk!
A víz ugyanis kiváló információ felvevő, hordozó és továbbadó tulajdonságokkal bír.
Mythos Csakra poharaink alján színes csakra szimbólumok találhatóak, a csakrához tartozó pozitív megerősítő kifejezéssel (8 nyelven), így gazdagítva a vizet a csakrához tartozó rezgés átadásával!
A Mythos Hasi csakra pohár alján (beleégetve) megtalálható a hasi csakra szimbóluma, megerősítő kifejezése (HARMÓNIA) és színe (narancssárga).
A Hasi csakra poharat Webáruházunkban a képre kattintva találja:
Felhasznált irodalom: Liz Simpson: A Csakra-gyógyítás
M. J. Pangman amerikai vízkutató Hexagonális víz című könyvében rámutat, minél idősebbé válunk, annál nehezebb szervezetünk megfelelő hidratáltságát fenntartani. Ennek okai, hogy a korosodással minden esetben együtt jár a test teljes víztartalmának, valamint a sejteken belüli víz százalékarányának a csökkenése. Mi az oka ezeknek a folyamatoknak, és mit tehetünk a mérséklésükért?
1. Az első ok az, hogy a szomjúsági mechanizmus idősebb korban kevésbé hatékonyan működik. Azaz, ahogy idősödünk, nem iszunk olyan mennyiségű vizet, mint fiatalabb korunkban.
2. A második ok, hogy az öregedés során a sejteket körülvevő folyadékban egyre több méreganyag halmozódik fel. Ezek negatív hatásának ellensúlyozására a szervezet vizet von el a sejtek belsejéből.
3. A harmadik ok, a víz energiájának hiányával függ össze. Manapság a Föld ivóvizének legnagyobb hányada vibrációs szempontból lapos, ún. holt víz, rossz felszívódóképességgel, melyet a szervezetnek előbb strukturálnia kell, azaz fel kell élesztenie a saját energiatartalékainak mozgósításával. Az idő előrehaladtával energiaszintünk csökken és a folyamat nehezebbé válik.
4. A negyedik ok, a szabad gyökök elburjánzása. Szennyezett és hidrogénben gyérebb környezetben, valamint tápanyagokban szegény élelmiszerek fogyasztásával a szervezetben megjelennek, majd elburjánzanak a szabad gyökök. A test ekkor arra kényszerül, hogy a sejteken belüli vízből hidrogént vonjon el, és kimerítse a sejtek víztartalmát.
5. A dehidratáció ötödik okának kevés köze van az öregedéshez, de lehetséges, hogy modern világunkban ez a tényező esik legnagyobb súllyal a latba. A víz nem képes belépni a sejtekbe, ha természetellenes elektromágneses mező van jelen, mint amilyet például a mobiltelefonok, számítógépek, mikrohullámú sütők, televíziók gerjesztenek. Az elektromágneses mezők zavart teremtenek sejtszinten, és akadályozzák a víz felszívódását.
6. Az utolsó ok, ami miatt az idősebb emberek kiszáradnak, sokuk mozgásszegény életmódjában keresendő. A víznek mozgásra van szüksége ahhoz, hogy élő maradjon és energia hassa át – ugyanez vonatkozik ránk, emberekre is.
M. J. Pangman szerint a fenti okok kiküszöbölésére a megoldás, vagyis a kulcs a hosszú élethez a rendezett szerkezetű víz fogyasztásának fokozatos bevezetése, elegendő mennyiségben történő fogyasztása és a test rendszeres teljes átmozgatása.
De miért is nem iszunk elegendő vizet? Sokszor egyszerűen azért, mert nem finom. A strukturált víz jellemzője viszont, hogy íze selymesen lágy és finom. Jobban oltja a szomjat, egyszerűen jólesik, szívesen iszunk belőle, s így nem kell tartanunk a kiszáradás negatív következményeitől.
A svájci Nature’s Design mindennapi használatra szánt kancsói és poharai elhozzák otthonába Önnek is a strukturált vizet.
Elégedett vásárlónk tapasztalata
„Édesanyám azóta jobban alszik és legfőképpen több vizet fogyaszt, mint előtte. Azt mondta, hogy ennek a víznek finom az íze, lágyabb, bársonyosabb, selymesebb.”
Fogyasszon Ön is kellő mennyiségű, finom strukturált vizet! Tekintse meg aktuális akcióinkat!
Van egy szó, amely varázslatos erővel bír. Ez a szó a: KÖSZÖNÖM. Ez a szó és a hozzá tartozó hála érzése képes mindent jó irányba fordítani. Csodálatos ajándék ez nekünk, használjuk hát bátran!
Dr. Masaru Emoto japán tudós a kutatásai során több mint 10.000, a világ különböző helyeiről származó vízminta kristályszerkezetét örökítette meg, oly módon, hogy a vízmintákat lefagyasztotta és egy speciális módszerrel lefényképezte azokat.
Dr. Emoto a kísérletek során rájött, hogy a víz a vizuális ingerekre is reagál. Papírlapokra különböző szavakat írtak, majd a papírt ráragasztották egy pohár vízre, úgy hogy az írás befelé nézzen.
Pozitív szavak hatására gyönyörű, teljes, hatszögletű kristályok alakultak ki. Negatív értelmű kifejezésekkor nem képződtek kristályok, vagy csak sötét, zavaros és töredezett formájúak.
Íme a “KÖSZÖNÖM” szó hatására kialakult vízkristály képe 6 különböző nyelven – a képek magukért beszélnek!
ISMERD MEG a Nature’s Design Thank you (magyarul KÖSZÖNÖM) TERMÉKCSALÁDJÁT!
Az első 100%-ban környezetbarát palack-kollekció elnevezése abból a gondolatból született, hogy ha a bolygónk képes volna beszélni, akkor egészen biztosan megköszönné, hogy műanyag palackok helyett környezetbarát palackokat használunk!
Az új „Thank you” termékcsaládnak négy tagja van: a 0.5 literes és a 0.7 literes palackok, a 0.3 literes palack forró italok számára valamint a 0.3 literes cumisüveg. A palackok az aranymetszés arányai alapján készülnek, kizárólag természetes anyagokból: üveg, fa, parafa, fém, kaucsuk stb. A palackok vonzó külsővel és bizonyítottan hosszú élettartammal rendelkeznek, ezáltal is növelve használóik elégedettségét!
Élj tudatosan, igyál megfelelő mennyiségű vizet és használj eldobható műanyag palackok helyett 100%-ban természetes anyagokból készült ÖKOpalackot!
Tudj meg többet a ökopalackokról a képre kattintva!
Mindenhol ezt halljuk: igyunk sok vizet! De hogyan, ha egyszer nem vagyunk szomjasak, elfelejtjük, megunjuk az ízét stb….
Íme, 6 +1 ötlet, amely tényleg segít, hogy több vizet igyunk! Próbáljuk ki őket!
1. Ne igyunk mást!
Szokjunk le a cukros üdítőkről és gyümölcslevekről, ne ezekkel oltsuk a szomjunkat!
2. Mindig legyen nálunk elérhető közelségben víz!
Ha sokáig egy helyben tartózkodunk, akkor készítsünk magunk mellé egy kancsóval, ha pedig megyünk valahova, akkor vigyünk magunkkal!
3. Ízesítsük a vizet!
Citrom, lime, málna, cseresznye, meggy, menta, eper… a sort még hosszan folytathatnánk!
4. Figyelmeztessük magunkat!
Írjuk ki magunknak, vagy időzítsük a telefont!
5. Használjunk szívószálat!
Ez az ötlet gyerekeknél különösen hasznos.
6. Szeressük azt, amiből iszunk!:)
Vásároljunk esztétikus poharakat, kancsókat, melyeket szívesen használunk!
+1. Tegyük jóízűvé a vizet!
Erre a célra ajánljuk a Nature’s Design strukturált víz készítő üvegtermékeit, melyekben a víz vásárlóink tapasztalatai szerint is érezhetően lágyabbá és finomabbá válik!
A Nature’s Design fejlesztő csapata 18 hónapnyi megfeszített munka után büszkén mutatta be a nyilvánosság számára első alkalommal a – 2015. február 11. és 14. között a németországi Nürnbergben megrendezett – BioFach kiállításona világ első 100%-ig környezetbarát Thank you öko palack termékcsaládját.
A környezetbarát palack különlegessége, hogy csak természetes és lebomló anyagokból készül, ezáltal nem terheli a környezetet!
A palack-kollekció a „Thank you”, vagyis „Köszönöm” nevet kapta. Az elnevezés abból a gondolatból született, hogy ha a bolygónk képes volna beszélni, akkor egészen biztosan megköszönné, hogy műanyag palackok helyett környezetbarát palackokat használunk!
A palackok több mint másfél évig tartó kifejlesztése során a legtöbb időt és energiát a – teljes mértékben környezetbarát, fából készült és tökéletes tömítést biztosító – kupak előállításába fektették.
Az új „Thank you” termékcsaládnak négy tagja van: a 0.5 literes és a 0.7 literes palackok, a 0.3 literes palack forró italok számára valamint a 0.3 literes cumisüveg. A palackok az aranymetszés arányai alapján készülnek, kizárólag természetes anyagokból: üveg, fa, parafa, fém, kaucsuk stb. A palackok vonzó külsővel és bizonyítottan hosszú élettartammal rendelkeznek, ezáltal is növelve használóik elégedettségét!
Melyiket válasszam?
1. A 0,5 literes ÖKOpalack
A Thank you ÖKOpalackok közül ez a fél literes változat a legkedveltebb, hiszen tökéletesen beleillik még kisebb méretű táskákba is, és akár a munkahelyünkre is magunkkal vihetjük, íróasztalunkon sem foglal sok helyet. Sőt, modern formatervezése miatt, még divatos kiegészítőként is használhatjuk.
2. A 0,7 literes ÖKOpalack
Ha nagy vízimádó hírében állunk, akkor ez a palack az ideális választás! A 0,7 literes ökopalack, nagy mérete ellenére mégis könnyen beleillik bármely hátizsákba vagy sporttáskába. Tökéletes megoldás sportoláshoz, kiránduláshoz, hosszú találkozókra, előadásokra, vagy egyszerűen azoknak, akiknek nagyobb vízigényük van.
3. A 0,3 literes ÖKOpalack forró italokhoz
A kávé és tea rajongók számára készült ökopalack ellenáll akár 100°C hőmérsékletnek is, így tökéletesen megfelelő forró italok tárolására.
Használjuk otthon, utazás közben vagy a munkahelyen!
A palack parafa-borítása kiváló hőszigetelő, így az üvegbe töltött folyadék sokáig megőrzi a hőmérsékletét.
4. A 0,3 literes ÖKOcumisüveg
Nem csak a felnőtteknek lehet szép és természetbarát palackja… Mi a kisbabákra is gondoltunk!
Környezettudatos szülőként adjunk kisbabánknak műanyag helyett természetes anyagokból készült cumisüveget, hogy gyermekünk életébe már a kezdetek kezdetétől beépüljön ez a fontos érték!
A cumisüveg ráadásul amellett, hogy 100 %-osan környezetbarát anyagokból készült – rendkívül praktikus, hiszen: sterilizálható, így biztosítva a tökéletes higiéniát a kisbabának!
Légy Te a változás! Válts ökopalackra!
Élj tudatosan, igyál megfelelő mennyiségű vizetés használj eldobható műanyag palackok helyett 100%-ban természetes anyagokból készült ÖKOpalackot!
KATTINTS a képre és RENDELD MEG webáruházunkból kedvenc ÖKO PALACKODAT!
A sütik segítenek abban, hogy a tartalmainkat és a neked megjelenített hirdetéseket személyre tudjuk szabni, de fontosak a közösségi funkciók biztosításához illetve az oldal analitikájának elemzéséhez is. Az adatokat felhasználjuk többek között a Google Ads és Facebook Ads hirdetéseinkhez, ezáltal olyan tartalmakat tudunk megjeleníteni neked a jövőben is, amit érdekesnek vagy hasznosnak találhatsz.
Ennek a biztosításához arra kérünk, hogy engedd meg számunkra minden mérés használatát. Természetesen soha semmilyen formában nem fogunk visszaélni ezzel és később bármikor megváltoztathatod a döntésed ezzel kapcsolatban. Előre is köszönjük!
Ezek a sütik könnyítik az oldal használatát azáltal, hogy néhány információt tárolnak a beállításaidról. Ide tartozik például a weboldalon kitöltött adatok megőrzése is.
Elengedhetetlen sütik
Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Statisztika
Az oldal működésének és funkcióinak továbbfejlesztéséhez szükséges sütik.Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
Marketing
A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.