Finom strukturált víz egyszerűen

Finom strukturált víz egyszerűen

Sok olvasónk kérdezte tőlünk, hogy miért finomabb a strukturált víz? Számtalan visszajelzés szól arról, hogy a lágy, selymes íz hatásának köszönhetően újra szomjasnak érzik magukat, újra elegendő vizet tudnak inni.

A vizet többféleképpen lehet kezelni, amelynek egyik útja – amikor a kémiai összetételére hatunk – a víz tisztítása. De a víz íze nem csak a kémiai összetételétől, hanem a fizikai állapotától is függhet. A víz fizikai állapotáról, annak struktúrája, azaz vízkristály-szerkezete tanúskodik, amely laboratóriumi körülmények között a víz fagyott állapotában mutatkozik meg. Dr. Masaru Emoto vizsgálatai szerint a vízkristályok a vízben lévő rezgések ábrái, a rezgés pedig energia, információ, maga az élet. A természetben lévő forrásvizek kristályszerkezete szabályos hatszögletű, ezt a formát nevezzük strukturált víznek. Ezzel szemben a csapvíz szerkezete, a csőhálózatban lévő nyomás hatására meglehetősen rendezetlen struktúrájú, amelyről nem a tökéletesség, a tiszta forma jut az eszünkbe.

Az időskori dehidratáció 6 oka

Az időskori dehidratáció 6 oka

M. J. Pangman amerikai vízkutató Hexagonális víz című könyvében rámutat, minél idősebbé válunk, annál nehezebb szervezetünk megfelelő hidratáltságát fenntartani. Ennek okai, hogy a korosodással minden esetben együtt jár a test teljes víztartalmának, valamint a sejteken belüli víz százalékarányának a csökkenése. Mi az oka ezeknek a folyamatoknak, és mit tehetünk a mérséklésükért?

Hogyan segítenek az ásványok?

Hogyan segíthetnek nekünk a kristályok?

Hogyan hathat az emberre egy egyszerű kődarab? – teszik fel a kérdést sokan, ha az ásványok gyógyító, vagy védelmi hatásai kerülnek szóba. Ha mégis hatnak ránk, milyen „működési elven” teszik ez? Hogyan fejthetik ki hatásukat a vízen keresztül?

A kristályok valójában nem egyszerű kődarabok, hanem a természet kincsei, a Föld DNS-ei, amelyek önmagukban tárolják a Föld évmilliókon át tartó fejlődésének hiteles adatait. Az emberi szem számára szilárdnak tűnnek, azonban az ásványok atomokból és azok alkotóelemeiből épülnek fel. Az atom olyan részecskékből áll, amelyek szünet nélkül keringenek egy központ körül. Ezért a kristály kívülről mozdulatlannak tűnhet, valójában egy kavargó molekulatömeg, amely bizonyos hullámhosszon rezeg. Ez adja az energiáját.

Az ásványok kristályos szerkezete elnyeli, megtartja, és kibocsátja az energiát. A kristályok tehát a rezonancián keresztül fejtik ki hatásukat.

Természetgyógyász magazin 2018 március

Tavaszi méregtelenítés a strukturált víz erejével

Heszberger Edina dietetikusként végzett a budapesti Semmelweis Egyetemen, és azóta is ezen a pályán maradva segíti a hozzá fordulókat étkezési iránymutatások kidolgozásában. Munkája során anyagcseretípus meghatározáson alapuló módszert alkalmaz, amellyel teljesen egyéniévé szabhatók az étrendi ajánlások. Hitvallása, hogy az étkezésnek alapvető jelentősége van az egészség kialakítása és fenntartása szempontjából.

A tavasz beköszöntével, az ilyenkor időszerű méregtelenítés legfontosabb segítőjéről, a vízről beszélgettünk vele.

 

Melyek a legfontosabb tanácsai a tavaszi méregtelenítéshez?

Tavasszal nagyon ajánlott szervezetünk megújítása, felfrissítése, amelyhez első lépésként meg kell szabadítanunk a káros méreganyagoktól! Ehhez szükség van jó minőségű és viszonylag nagyobb mennyiségű folyadékra, tisztító zöld növényi hatóanyagokra, rostokra és mindenekelőtt arra, hogy megismerve testünk valódi igényét, megtanuljunk azzal harmóniában élni és azt nem “szennyezni” tovább.

 

Mit igyunk és együnk ilyenkor?

Folyadékként minden esetben tiszta, és életenergiával feltöltött, úgynevezett strukturált vizet javasolnék fogyasztani, akár teák formájában is. A koffein tartalmú zöld- és fekete teák hidratálásra nem alkalmasak, mert koffein tartalmuknál fogva inkább kihajtják a vizet a szervezetből. A folyadék napi mennyisége minimum 30ml/testtömeg kilogramm legyen.

A sejtek optimális működése szempontjából fontos a megfelelő tápanyag ellátás, melyet a testünknek megfelelő élelmiszer-választással tudunk biztosítani. Ez tudatos döntések alapján, és a saját szervezetünk megismerését követően nagyon egyszerűen kivitelezhető. Azonban mindenki különböző, ezért a sablon-diéták sem mindenkinél hozzák meg ugyanúgy a kívánt eredményt.

 

Miért létfontosságú a víz a méregtelenítés során?

A víz alapvető jelentőségű, hiszen az emberi test nagy mértékben vízterekből áll. A szervezet működése kémiai és fizikai folyamatok összessége, mely reakciók elengedhetetlen feltétele a megfelelő vizes és lúgos pH tartományba eső sejt-környezet biztosítása. A szervezet tisztítása, a méreganyagok kiürítése is sokkal hatékonyabb, ha a test megfelelően vízzel ellátott.

 

Van különbség víz és víz között?

A vizek különböző információval, ásványianyag-, nyomelem tartalommal rendelkeznek, ebből kifolyólag rezgésszintjük is eltérő.

Végeztünk méréseket, annak érdekében, hogy lássuk, hogy a különböző forrásból, helyekről származó vizek (csapvíz, különböző vízszűrőkkel tisztított víz, pí víz, különféle információval ellátott víz) milyen hatással vannak az egyes emberek sejt szintű energiaszintje szempontjából. Döbbenetes micsoda különbségek tapasztalhatók víz és víz között! Tapasztalat alapján az a víz a legjobb, amely megfelelően tisztított, nem túl magas az ásványi anyag tartalma és rendezett a molekula-szerkezete. Ezáltal magasrezgésű, energiával teli sejtvízhez hasonló víz keletkezik, mely jobban hasznosul, test-azonos szerkezetű, így könnyedén többet is meg tudunk inni belőle.

A cikk megjelent a Természetgyógyász Magazin 2018. márciusi számában.

Vitalizált víz

Vitalizálja testét és lelkét strukturált vízzel!

Iszik Ön elég vizet?

Mindannyiunkkal megesik, hogy a mindennapos rohanásban elfelejtünk elegendő vizet inni – annyit, amennyire szervezetünknek valóban szüksége lenne. Nem is gondolnánk, hogy emiatt számos olyan egészségügyi problémával kell szembenéznünk, amelyeket a vízhiány, vagy más néven dehidratáció okoz. Ilyen például a fáradékonyság, a fejfájás, az alvászavarok, az ingerültség vagy épp az emésztési problémák. Idősek és gyermekek esetén a dehidratáció fokozottabb problémát jelent, náluk különösen fontos odafigyelni a megfelelő vízpótlásra!

 

Ha csak egy tanácsot adhatnánk az egészsége megőrzése érdekében, azt mondanánk: igyon több vizet!

A tudatos vízfogyasztás minden tekintetben pozitív hatással van ránk, testi és lelki szinten egyaránt. Nagy általánosságban elmondható, hogy nők esetén 2,5 liter, férfiak esetén 3,5 liter víz fogyasztása lenne ajánlott naponta, mely értékek az életkor, a testsúly, a fizikai aktivitás és egyéb körülmények függvényében változhatnak. Természetesen az sem mindegy, milyen vizet fogyasztunk!

 

Strukturált víz, az élet vize

A strukturált víz, rendezett kristálystruktúrájú vizet jelent. Ez a víz természetes állapota, mely fokozottabb tápanyagfelszívódást és méregtelenítést tehet lehetővé. Továbbá a víz ebben az állapotában válik képessé fontos feladata betöltésére: az információ befogadására, megtartására és továbbadására. Íze is teljesen más: lágy és természetes, amely éltető energiával tölt fel, ezért többet is iszunk belőle.

 

Igyon strukturált vizet minden nap!

A svájci Nature’s Design egyedülálló üvegtermékeiben tárolt víz már 3 perc elteltével strukturált vízzé rendeződik.

Ez annak köszönhető, hogy a kancsók, poharak, hordozható öko palackok formája és anyaga a természettel teljes összhangot alkot. Formaviláguk az aranymetszés arányait követi – ez figyelhető meg hullámos kialakításukban -, anyaguk környezetbarát, ólom- és egyéb nehézfémektől mentes, többségük kézzel, hagyományos eljárással készül. További különlegességük, hogy számos termékben megtalálhatóak az élet virága vagy a csakra szimbólumok. Ezek információtartalmát a strukturált víz képes könnyedén felvenni és továbbadni számunkra. Így segítheti elő a strukturált víz testünk, a szimbólumok pedig lelkünk egészségét. Ezekben a poharakban és kancsókban tárolt víz kristályszerkezetében megmutatkozó pozitív változás tudományosan is bizonyított, amelyet a dr. Masaru Emoto világhírű japán vízkutató tudós által akkreditált svájci E. F. Braun uttigeni laboratóriumában vizsgáltak.

 

Ismerje meg vásárlónk véleményét a Nature’s Design termékekről!

„Azért szeretek belőlük inni, mert sokkal finomabb, selymesebb, bennük minden folyadék, és csodaszép díszei is a lakásnak! A különlegesség érzésével ajándékoznak meg!” K. Tamásné

 

“Sokkal több vizet fogyaszt a 6 éves lányom, amióta ezt használjuk. Mindig azt mondja: “Anya, kérek vizet, de élőt!” Sz. Ágnes

 

“Nemcsak a környezetemet óvom, mert nem használok műanyagot, hanem az egészségemet is, mert a víz, amit iszom energetizált, frissít és finom.” Zs. Andrea

Vásároljon most kedvezményesen, tekintse meg akciós ajánlatainkat!

Strukturált víz készítő üvegtermékek

Mi az a strukturált víz?

Mi az a strukturált víz? Miért előnyös a fogyasztása?

Tudja meg Jakab István /VNTV/, Dobráné Lábodi Edinával /Nature’s Design Magyarország/ készített riportjának 2 perces részletéből!

A víz nemcsak a szomjunkat oltja, hanem egy információ hordozó közeg is. A víznek 4 féle halmazállapota van: folyékony, légnemű, fagyott, valamint az élő, strukturált víz. Ez utóbbi csak az élő rendszerekben található meg (pl.: a természetben, az élőlényekben, vagy egy speciális, természetes formai alakzatban).

Alladin kancsó

Hogyan készítsünk strukturált vizet?

A vízkristályok megmutatják a víz valódi arcát

Dr. Masaru Emoto, alternatív gyógytudományok doktora – gyógyító munkája során megtapasztalta, hogy a víz képes felvenni, tárolni és továbbadni az információt. Mindezt láthatóvá szerette volna tenni, ezért kifejlesztett egy speciális technikát, melynek során lefényképezte a lefagyatott víz kristályképét. A kialakult vízkristályok megmutatták a vízben lévő információkat vagyis rezgéseket!
Megállapította, hogy amikor a víz információt vesz fel és ad le, akkor hatszögű formát ölt. Ezt nevezzük rendezett szerkezetű, strukturált víznek. Ez a víz természetes állapota, amelyben a víz a ideálisan képes felvenni és továbbítani a rezgést, az információt.